A politikus az új büntető törvénykönyvhöz (Btk.) készített javaslataikat sorolva elmondta, hogy pártjuk növelné azoknak a közérdekű információknak a körét, ahol az adatgazdákat, például minisztereket vagy polgármestereket közzétételi kötelezettség terhel. Hangsúlyozta, hogy ezt a kötelezettséget büntetőjogi garanciákkal védenék, vagyis az adatszolgáltatás megtagadásáért ugyanúgy büntetés járna, mint például a közérdekű adattal való visszaélésért.Annak a véleményének is hangot adott, hogy ugyancsak az átláthatóságot szolgálná az a javaslat, amelyik szerint az „off-shore lovagokat nem elég a pályázatok előtt elzavarni a közpénzek környékéről”. Ennek érdekében bevezetnének egy új tényállást, amelyik büntetné, ha valaki egy állami vagy önkormányzati pályázat megnyerése után átláthatatlanná teszi cége tulajdonosi szerkezetét.Az LMP a korrupciós ügyek esetében egészen a vádemelés pillanatáig lehetőséget adna arra, hogy a résztvevők teljes egészében feltárják az esetet. Aki ezt megtenné, annak a büntetését korlátlanul lehetne enyhíteni – mondta a politikus, aki úgy látta, hogy ezzel nagy számban lehetne napvilágra hozni az egyébként rejtve maradó korrupciós ügyeket.A párt hivatali vesztegetés esetében már létező feljelentési kötelezettséget alkalmazná a gazdasági vesztegetéses ügyekben is – mondta végül. Ezek körébe sorolta azokat, amelyekben a közbeszerzési pályázatokon induló cégek megpróbálnak megvesztegetni egy hivatalos személyt. Hozzátette, hogy ilyen típusú bűncselekménynek akár pártok és politikai szervezetek is részesei lehetnek. Az LMP nem érti, hogy „amikor pont a pártfinanszírozás rendezetlensége a politikai korrupció egyik fő forrása”, miért csak a hivatalos személyeknek van feljelentési kötelezettségük – mondta Schiffer András, aki felhívta a figyelmet, hogy jelenleg a cégek, a pártok illetve bizonyos költségvetési szervek vezetői nem minősülnek hivatalos személyeknek.
Schiffer a Btk-ban büntetné a korrupciót
Az LMP büntetőjogi eszközökkel is fellépne a politikai korrupció ellen – mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Schiffer András.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.