Mint azt az intézet szerdán közleményében írta, a Fidesz-KDNP támogatottsága májusra lényegében az MSZP szintjére csökkent, az elmúlt két év során az MSZP táborának mérete pedig folyamatosan ingadozott, majd fél éve kis mértékben nőtt; a Jobbiké a kezdeti növekedés után stagnál, s az LMP támogatottsága a parlamenti küszöb körül alakul.Az ezer, 18 évesnél idősebb ember május 17-22. közötti megkérdezésén alapuló, életkor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentatív kutatás alapján májusban folytatódtak az utóbbi hónapokat jellemző trendek, miszerint folyamatosan csökken a Fidesz-KDNP szavazótábora és ezzel párhuzamosan nő a bizonytalanoké, tehát azoké, akik passzivitásba vonulnak.Hernádi LeventeA Fidesz-KDNP támogatottsága a teljes népességen belül az áprilisi 21 százalékról májusban 16 százalékra csökkent, míg a szocialista párté 13 százalékról 15-re nőtt. Eközben a pártszimpátia kérdésében bizonytalanok vagy titkolózók aránya 45-ről 49 százalékra nőtt - tették hozzá.Felmérésük szerint a pártválasztók körében azonos a két nagyobb párt támogatottsága, hiszen az egy százalékpontos különbség a statisztikai hibahatáron belül van. A Fidesz-KDNP támogatottsága a pártválasztók körében áprilisról májusra 39-ről 32 százalékra esett vissza, eközben az MSZP-é 25-ről 31 százalékra nőtt.Kutatásaik alapján a Jobbik támogatottsága a teljes népességen belül az áprilisi 9 százalék után májusban 11 százalékon áll, míg a pártválasztók között az előző havi kiugróan alacsony 16-ról 21 százalékra nőtt. Az LMP a teljes népességen belül az elmúlt egy hónapban változatlanul 5 százalékos támogatottsággal bír, a pártválasztók körében pedig az áprilisi 10 százalék után 11 százalékon áll. A Demokratikus Koalíció tábora a teljes népességen belül 3-ról 2 százalékra, a pártválasztók körében 6-ról 4 százalékra csökkent.
Tárki: egyenlített az MSZP
A két éve történt kormányalakítás óta jelentősen csökkent a Fidesz-KDNP tábora és számottevően növekedett a választani nem tudó, vagy nem akaró szavazók aránya a Tárki Társadalomkutatási Intézet májusi pártpreferencia-kutatása alapján.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.