Az év elején meghirdetett pályázatra öten jelentkeztek, akik közül egy visszavonta pályázatát. A jelentkezőket áprilisban hallgatta meg Handó Tünde, a hivatal elnöke, majd javaslatára a pályázók közül a köztársasági elnök június 1-jétől határozatlan időre kinevezte Hilbert Editet az Országos Bírósági Hivatal általános elnökhelyettesévé, Kovács Máriát pedig az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettesévé - olvasható a közleményben. Hilbert Edit, aki a Magyar Bírói Egyesület alelnöke is, a Budapest Környéki Törvényszék tanácsvezető bírájaként, Kovács Mária pedig az Országos Bírósági Hivatal elnöki titkárságának felkért főosztályvezetőjeként dolgozott eddig.
Áder kinevezte Szájerné helyetteseit
Hilbert Editet és Kovács Máriát nevezte ki az Országos Bírósági Hivatal elnökének, Handó Tündének a helyetteseivé Áder János köztársasági elnök - közölte a hivatal közleményben szerdán.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.