Török Zsolt szóvivő kedden sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy az első negyedévben 5 828 céggel szemben indult felszámolási és több mint kilencezerrel szemben végelszámolási eljárás, ami 33, illetve 54 százalékkal több mint tavaly ilyenkor.Az MSZP-s politikus szerint ez azzal magyarázható, hogy a kormány lehetetlenné teszi a kis és közepes vállalkozások helyzetét, így azok nem jutnak megrendelésekhez, a hatóságok pedig - a költségvetési bevételek növelése érdekében - folyamatosan büntetik őket.Ezzel szemben a Simicska Lajos korábbi APEH-elnök tulajdonában álló Közgép Zrt. építőipari vállalat az elmúlt években több mint háromszázmilliárd forint értékben nyert közbeszerzési pályázatokon egyedül vagy konzorciumban - jegyezte meg."Ha van megrendelés, azt szinte csak Fidesz-közeli cégek vihetik el, másrészt sokkal kevesebb a megrendelés állami és uniós forrásból" - fogalmazott, hozzátéve, a kis és közepes vállalkozások fennmaradását nehezíti az is, hogy a kormány nem ösztönzi, hanem üldözi a befektetéseket.Török Zsolt arra is kitért, hogy amíg 2010-ben az adóelvonás mértéke a GDP 37,3 százaléka volt, idén már 38,2 százalék.
Beszólt az MSZP a Közgépnek
Az MSZP szerint a kormány ellehetetleníti a kis- és közepes vállalkozásokat, s ezt jelzi, hogy amíg az év első három hónapjában mintegy 16 ezer vállalkozás felszámolása kezdődött meg, a Közgép Zrt. a kormányváltás óta százmilliárdos nagyságrendű közbeszerzési megbízásokat nyert el.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.