Zentai László az egri közgyűlés döntéséről közölte: a kapcsolatépítést Jerikó képviselő-testülete kezdeményezte és rendeletben erősítette meg a testvérvárosi kapcsolat kialakítására vonatkozó szándékát Egerrel, amelyről írásban tájékoztatta a hevesi megyeszékhelyt Haszan Száleh, a település polgármestere.Jerikó elsősorban a vallási és a világi turizmus, az oktatás, az ifjúsági kapcsolatok, a kulturális csereprogramok, és a művészetek területére kíván közös projekteket kialakítani Egerrel - tette hozzá. Elmondta: Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes karácsonyi szentföldi látogatása során vetődött fel a civil kapcsolatok fejlesztésének igénye Magyarország és Palesztina között.Ennek nyomán a három érseki székhely, Kalocsa, Esztergom és Eger kapott lehetőséget arra, hogy testvérvárosi kapcsolatot alakítson ki a Palesztin Hatóság jelentős településeivel.Az elmúlt évben Kalocsa és Betlehem polgármestere írták alá a testvérvárosi megállapodást. Ugyanakkor Jerikó város vezetői is jelezték Czibere Csabának, a Palesztin Hatósághoz akkreditált nagykövetnek, hogy élni kívánnak a lehetőséggel. Ezt követően vették fel a kapcsolatot Egerrel.Az egri önkormányzat úgy vélekedett, hogy a Föld legmélyebb pontján fekvő, bibliai kötődésű, 10 ezer éves település méltó palesztin kapcsolódási pont lehet Eger számára és a hivatalos keretek lehetővé tennék a szorosabb együttműködést nemcsak Jerikó városával és polgáraival, hanem tágabb értelemben a Szentfölddel is - mondta Zentai László.
Jerikó Eger testvérvárosa lesz
Testvérvárosi kapcsolatot létesít Eger a Palesztin Hatóság területén található Jerikóval - tájékoztatott a Heves megyei város önkormányzatának médiareferense kedden.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.