Hardy Mihály tájékoztatása szerint a KLM 1975-ös, Amszterdam és Budapest között közlekedő járatán fékszárny-meghibásodást észleltek, ezért vészhelyzetet jelentettek a repülőtérnek. A fékszárnyak a szükséges 40 fok helyett 15 fokra nyíltak ki, ezért a gép a szokásosnál nagyobb sebességgel ért földet a 2-es pályán délután fél 1-kor, de ez semmilyen problémát nem okozott, senki nem sérült meg - hangsúlyozta a szóvivő.A Boeing 737/900 típusú repülőgépen 171 utas és 6 fős személyzet tartózkodott. A repülőtéri szakemberek szerint a visszajelző szenzor hibásodhatott meg, ez okozta a fékszárny rendellenes működését. Hardy Mihály hozzátette: azt, hogy a probléma nem volt jelentős, jelzi: a gép nemsokára visszaindul Amszterdamba.Nagyítás-fotógalériánk a Ferihegy 1 képes történetével - kattintson a képre!HVG Archív
Baj volt egy Ferihegyre leszálló géppel
Egy KLM-gép fékszárny-meghibásodása miatt készültséget rendeltek el a Liszt Ferenc repülőtéren. A gép 20 perces késéssel probléma nélkül leszállt - közölte a Budapest Airport szóvivője kedden az MTI-vel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.