A lap úgy tudja, az ördöggel való "leszámolásban" egy helyi hívő közösség és vezetője jár élen, a vallásos harkányiak nem nézik jó szemmel, hogy mivel a figura helyet kapott a címerben, minden hivatalos harkányi iraton, táblán szerepel.A helyi képviselő-testület a napokban döntött arról, hogy a témában kikéri a lakosság és egy heraldikus véleményét, bár Imri Sándor független polgármester jelezte: nem biztos, hogy most ez a legnagyobb problémája a városnak.Az ördög húsz éve központi figurája Harkány címerének és a Harka-legendához kapcsolódóan került be az emblémába. A történet szerint az ördögnek egy környékbeli özvegyasszony szépséges lányára, Harkára fájt a foga. Az özvegy lánya kezéért feltételül azt szabta, hogy Lucifernek kakasszóig fel kell szántania a Szársomlyót.Amikor az asszony látta, hogy az ördög jól halad, cselhez folyamodott. Még napfelkelte előtt maga kezdett kukorékolni, a környék kakasai pedig folytatták. Az ördög szégyenében toppantott, megnyílt alatta a föld és visszament alvilági birodalmába. Ahol eltűnt, ott tört fel a híres harkányi gyógyvíz - idézi fel a legendát a baranyai napilap.
Harkány megváltoztatná ördögös címerét
Kikerülhet az ördög figurája Harkány címeréből, a baranyai fürdőváros önkormányzata a lakosságtól és egy címerszakértőtől vár ötleteket az új emblémához - adta hírül az Új Dunántúli Napló kedden.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.