Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója arról beszélt: a szolgáltatók közleményeiből világossá vált, hogy a percenként és elküldött sms-enként kétforintos telefonadót a kormánypárti nyilatkozatokkal szemben az emberek fogják megfizetni, tehát megszorításról van szó.Az MSZP-s politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy a távközlési szektorra kivetett - jövőre megszűnő - ágazati különadó az Európai Bizottság elé kerül. Ha pedig a bíróság jogsértőnek találja azt - folytatta -, az új alaptörvény átmeneti rendelkezései szerint az államot terhelő fizetési kötelezettség teljesítésére hozzájárulást kell megállapítani, így azt is az emberekre terhelheti a költségvetés.Lukács Zoltán szocialista frakcióvezető-helyettes a sajtótájékoztatón a médiatörvény megváltoztatását bírálta. Szerinte a törvényjavaslat - amelynek módosító indítványairól pénteken döntött a Ház - nem orvosolja a legfontosabb kifogásokat, nem változtat a médiatanács hatáskörén és összetételén. Hozzátette: megítélésük szerint az elfogadott módosítók egyike a Klubrádió "megsemmisítését" szolgálja, lehetővé téve, hogy a Nemzeti Hírközlési és Média Hatóság Médiatanácsa ne hajtsa végre a rádióadónak kedvező bírósági döntéseket.Lukács Zoltán azt mondta, ha a parlament a jövő héten elfogadja a médiatörvény módosítását, "a sajtószabadság Áder János köztársasági kezébe kerül". Az MSZP ezért arra szólítja fel az államfőt, hogy az alkotmányosság őreként ne írja alá a médiaszabadság korlátozását szolgáló törvénymódosítást, és lépjen fel a Fidesznél, hogy a jövőben tartózkodjon a jogállami normákkal ellentétes lépésektől.A szocialista politikus szerint ez Áder János vizsgája lesz: ha átengedi az említett szabályozást, világossá válik, hogy az államfő békülékenysége csak álca volt.
Eltörölné a telefonadót kormányon az MSZP
Ha kormányra jut, az MSZP eltörli a távközlési adót, amelynek bevezetéséről pénteken döntött a parlament. A szocialisták sajtótájékoztatóján az is elhangzott, azt várják Áder Jánostól, hogy a sajtószabadság megóvása érdekében ne írja alá a médiatörvény várható, az MSZP szerint a Klubrádiót ellehetetlenítő módosítását.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.