Gőgös Zoltán és Harangozó Gábor országgyűlési képviselő csütörtökön elmondta: közérdekű adatigényléssel éltek a földbérletpályázatok ügyében, s ha a napokban lejáró határidő leteltével a kormányzat nem tesz eleget kérésüknek, vagyis nem oldja fel a titkosítást, bírósághoz fordulnak és jogi úton próbálnak érvényt szerezni igazuknak.Harangozó Gábor, a mezőgazdasági bizottság ellenőrző albizottságának MSZP-s elnöke hangsúlyozta, miután képviselőként betekinthettek a pályázati anyagokba, úgy látják, hogy a bírálati rendszer alkalmas arra, hogy a meghirdetett célokkal - mindenekelőtt a helyben élő gazdák segítésével - szemben a földalapkezelő például az üzleti tervre adható szubjektív pontokkal azt hozza ki győztesnek, akit akar.Az MSZP szerint ez megalapozza, hogy az így megkötött szerződések a jó erkölcsbe ütköznek, s ennél fogva támadhatóvá, felülvizsgálhatóvá válnak. Kérdésre válaszolva hozzátette, a szocialisták jogi segítséget ajánlanak a pályázatokon vesztes gazdáknak.A politikus arra is kitért, hogy az eddig kiosztott nagyjából 17 ezer hektár állami földbérlet több mint felénél - mintegy tízezer hektárnál - a pályázatok nem kifogásolhatók, hétezer hektárnál viszont felvethető a politikai alapú földosztás gyanúja.Gőgös Zoltán, a mezőgazdasági bizottság MSZP-s alelnöke az MTI kérdésére ebbe a körbe sorolta a Fejér megyében odaítélt négyezer és a Bükki Nemzeti Parkban kiosztott 2.800 hektár állami földet, valamint több száz hektár Baranya megyei földbérletet. Ezekben az ügyekben az MSZP mielőbbi felülvizsgálatot sürget.Gőgös Zoltán arra is felhívta a figyelmet, hogy a felülvizsgálatra egy év elteltével a jelenlegi szabályozás is lehetőséget ad, a pályázati győzteseknek ugyanis ennyi idő elteltével már rendelkezniük kell a kiírásban elvárt állatállománnyal. A helyi gazdálkodók pedig könnyen ellenőrizhetik majd, hogy a helyettük, vélelmezetten politikai akarat eredményeként földhöz jutók eleget tettek-e vállalásuknak - magyarázta.Példaként hozta, kíváncsi arra, hogy a pedagógus végzettségű Kanyok Attila fideszes önkormányzati képviselő, korábbi polgármesterjelölt, Mengyi Roland megyei közgyűlési elnök munkatársa, akinek a cége csaknem ötszáz hektár állami földhöz jutott a Bükki Nemzeti Park területén, tényleg megveszi-e az előírt kétszázötven állatot, és mihez kezd velük.Mesterházy Attila MSZP-elnök már szerdán arról beszélt, hogy ha az MSZP kormányra kerül, felülvizsgálja a botrányt keltő állami földbérletpályázatokat, és eljárásokat kezdeményez azokkal szemben is, akik az államigazgatásban lehetővé tették, hogy "mutyigyanús" körülmények között ítéljék oda az állami termőföldeket.
Bírósághoz fordulna az MSZP a földbérlet-pályázatok miatt
Az MSZP törvénytelennek tartja, hogy titkosak az állami földbérletek pályázatai, a bírálati lapok és az elbírálás szempontjai, ezért jogi úton kezdeményezik a titkosság feloldását. A szocialisták szerint az elmúlt hónapokban mintegy hétezer hektár állami földterület odaítélésénél érvényesültek politikai szempontok, e szerződések felülvizsgálatát sürgetik. Az MSZP jogi segítséget ajánl a vesztes gazdáknak.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.