Czomba Sándor kedden azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy a bérkompenzációs pályázat hétfő esti zárásáig 4.538 pályázat érkezett be, 5,9 milliárd forint támogatási igénnyel. "Örömmel látjuk, hogy a válság ellenére kevesebb cégnek van szüksége segítségre, mint amire a keret lehetőséget adott" - mondta az államtitkár.A támogatásra azok a cégek pályázhattak, amelyeknek idén gondot okoz az 5 százalékos béremelés végrehajtása. A Nemzeti Foglalkoztatási Alapból 21 milliárd forint állt a pályázók rendelkezésére.A szocialisták alelnöke, Gúr Nándor az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy értékelte: "különösen alávaló káröröm ez" akkor, amikor a hazai vállalkozók döntő többsége forráshiánnyal küzd, a gazdasági növekedés hiánya miatt legalábbis óvatos, de inkább alapvetően nem mer olyan, az Orbán-kormány által megszabott pályázati feltételeket a nyakába venni, amelyek számára vállalhatatlanok. Ezzel azonban nem csak a vállalkozások, hanem leginkább a munkavállalók sorsa nehezül, hiszen ezek a vállalkozások nagy valószínűséggel nem fogják a bérkompenzációt végrehajtani - fogalmazott.Az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának MSZP-s elnöke szerint a kormány "előre kitervelten" olyan kritériumokhoz kötötte a pályázati feltételeket, hogy azt a munkaadók igen csekély része legyen képes teljesíteni. Így közvetve megakadályozta a munkavállalók bérkompenzációjának teljesülését, "amit ezzel az aljas húzással áthárít a munkaadókra" - közölte az ellenzéki képviselő, megjegyezve, a kiegészítő bérkompenzációra felkínált 21 milliárd forint ráadásul szerinte töredéke a valós bérkompenzációs igénynek. Az MSZP felszólítja az Orbán-kormányt, hogy "fejezze be a vállalkozásokat és a munkavállalókat sújtó intézkedéseiket és olyan pályázatokat írjanak ki, melyek vállalhatók minden érintett számára".
MSZP: a kormány beleröhögött a dolgozók arcába
Az MSZP szerint Czomba Sándor felháborító cinizmussal örvendezett azon, hogy a vállalkozók a kiegészítő bérkompenzációs pályázati lehetőségek alig harmadára tartottak igényt. A foglalkoztatáspolitikai államtitkár "az Orbán-kormány nevében nagyjából beleröhögött a dolgozók - és a munkaadók - arcába" - értékelte az ellenzéki párt alelnöke az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.