Szél Bernadett elmondta, egy pusztaottlakai párttagjuk hívta fel a figyelmüket a helyzetre. A politikus közölte: a helyiek állítása szerint a program résztvevői Simonka György pusztaottlakai polgármester, fideszes országgyűlési képviselő földjein dolgoznak.Az ellenzéki képviselő elmondta, szerette volna látni a helyi agrár Start-közmunkaprogram pályázatát és szerződéseit, a pusztaottlakai önkormányzattól pedig azt akarta megtudni, hogy kinek a földjein folyik a közmunka. Hangsúlyozta, hogy írásbeli, illetve a helyszínen, a település önkormányzatában is megismételt kérése ellenére megtagadták tőle az adatok átadását.Helyszíni látogatását követően Szél Bernadett szívbemarkolónak nevezte, hogy a közmunkaprogram résztvevői gyakorlatilag rabszolgasorban élnek. Mint mondta, rosszak a higiénés körülmények, a földeken dolgozók nem kapnak folyadékot, ezért vegyszeres vizet kénytelenek inni. Hozzátette, a program résztvevőit nem írják ki táppénzre, helyette úgynevezett "lábadozásra" teszik őket, ami azt jelenti, hogy a betegség miatt otthon töltött időt a program lejárta után még le kell dolgozniuk.Közmunkások ünnepelnek BátonyterenyénMTI / Komka PéterHangsúlyozta, hogy a résztvevők egy része betegségei miatt alkalmatlan a megerőltető munkára. Elmondta, hogy beszámoltak neki egy olyan nőről is, aki a munka közben lett rosszul, de nem szállították orvoshoz. Ehelyett megváratták vele a műszak végét, de akkor is csak a faluba vitték vissza. Általánosnak nevezte, hogy a közmunkásokat "félelemben tartják". Hozzátette, négyszemközt többen is elmondták neki: azzal fenyegetik őket, hogy ha kilépnek a közmunkaprogramból, akkor segélyt sem fognak kapni.Arról is beszámoltak neki, hogy kötelező bankszámlát nyitniuk, de a nekik járó 47 ezer helyett csak havi 44 ezer néhány száz forint jut el hozzájuk - mondta a politikus. Szél Bernadett közölte, nem tartja egyedinek a jelenséget, mert kapott hasonló megkeresést máshol dolgozó emberektől is.A képviselő a helyszínen forgatott filmet is levetítette, amiben egy helybeli nő, illetve két férfi támasztotta alá a képviselő által elmondottakat. A felvételeken az egyik férfinak csak a sziluettjét mutatták.
LMP: embertelenek a közmunka feltételei
Az LMP véleménye szerint egyes Békés megyei településeken embertelen körülmények között foglalkoztatják a mezőgazdasági Start-közmunkaprogram résztvevőit - mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Szél Bernadett. A képviselő, aki kedden a megye három településére, Bánkútra, Pusztaottlakára és Medgyesegyházára látogatott, úgy fogalmazott, hogy a program résztvevői gyakorlatilag "rabszolgasorban" élnek.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.