Dobi István elmondta: a szakszervezet elnöksége az után döntött a sztrájkfelhívás visszavonásáról, hogy a munkáltató, a Tribune Ventures Hungary Zrt. (TVH, korábbi nevén Orangeways Zrt.) többször visszautasította az elégséges szolgáltatásokról való egyeztetetést.Az egyeztetés hiányában a bíróság érdemi vizsgálat nélkül elutasítja a szakszervezet keresetét - jegyezte meg a szakszervezeti vezető. Hozzátette: a munkáltató azzal hárította el az egyeztetést, hogy nem ér rá, illetve hogy későn értesítették. A TVH Zrt. nem kíván reagálni a szakszervezet bejelentésére - közölte a cég kommunikációs vezetője az MTI-vel.A három dél-dunántúli megyében működő Szolidaritás azért hirdetett május 15-re kétórás figyelmeztető sztrájkot, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) ismételten vizsgálja meg a Gemenc Volán Zrt. alvállalkozójaként Dombóváron és Tamásiban helyközi közlekedést üzemeltető TVH Zrt. működését.A SZAKSZ szerint a TVH Zrt. több törvénysértést követett el, például a cég 2011. november 28-i átalakulásáról nem tájékoztatta sem a szakszervezetet, sem az üzemi tanácsot, illetve jogerős bírósági döntés ellenére sem foglalkoztat tovább két korábban elbocsátott munkavállalót. A társaság visszautasította, hogy törvénysértően járt volna el.Az NFM februárban arról tájékoztatta a SZAKSZ-ot, hogy a Gemenc Volán Zrt. alvállalkozója működése során minden törvényi előírásnak megfelel, vállalt kötelezettségeit teljesíti. A szakszervezet megkeresésére hasonlóan nyilatkozott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. is.
Mégsem sztrájkolnak a buszosok Dombóváron
A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) nem tartja meg a keddre meghirdetett figyelmeztető sztrájkot Tamásiban és Dombóváron - közölte a szakszervezet elnöke hétfőn.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.