Horányi Miklós, a Legfőbb Ügyészség szóvivője a Magyar Nemzet szombati számában elmondta: a nyomozásfelügyeleti főosztály pénteken illetékességből a Fővárosi Főügyészségnek továbbította a feljelentést, amely három magánkasszát működtető céget érint, az Aegont, az Axát és az Erstét.Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a feljelentéssel kapcsolatban azt közölte, hogy annak elbírálásáról a jövő hét első napjaiban tájékoztatnak. Amennyiben a főügyészség úgy dönt, hogy nyomozást rendelnek el, akkor - a vélelmezett elkövetési értékre tekintettel - a vizsgálat lefolytatására a Nemzeti nyomozó Iroda gazdaságvédelmi osztályát jelölhetik ki.Selmeczi Gabriella, a miniszterelnök nyugdíjvédelmi megbízottja és a Kehi elnöke a múlt héten jelentette be hivatalosan, hogy három pénztár esetében kilenc feljelentés született ismeretlen tettes ellen, hűtlen kezelés és sikkasztás gyanújával. A feljelentésekben vélelmezett kárérték meghaladja a százmilliós nagyságrendet, ezek közül a legjelentősebb tétel - több mint 66 millió forint - miatt azért tettek feljelentést, mert az önkéntes pénztári ágazat költségeit a magán-nyugdíjpénztári ágazatra számolták el - emlékeztet a lap.
Magyar Nemzet: nyomozhatnak a nyugdíjpénztárak ügyében
Napokon belül nyomozás indulhat három magánnyugdíjpénztárral szemben a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) elnöke, Gaál Szabolcs Barna feljelentése nyomán - értesült a Magyar Nemzet.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.