A nol.hu-n is olvasható írás szerint a MAL Zrt. vezetői a Veszprémi Törvényszékhez benyújtott keresetükben úgy fogalmaztak: a 2010. őszi vörösiszap-katasztrófát követő időszakban Illés Zoltán számos olyan nyilatkozatot tett különböző sajtóorgánumokban, amelyekben az egész tragédiáért a társaság tulajdonosait tette felelőssé, valamint állítása szerint a katasztrófa egyértelműen a cég tevékenységére, illetve mulasztására vezethető vissza.A felperesek azt is kifogásolják, hogy Illés Zoltán a tragédiát követően tényként állította: a MAL Zrt. vezetői a zagytározók maximális kihasználása után az állami adósságokat és a környezetszennyezést hátrahagyva bezárták volna az ajkai gyárat, a tevékenységüket pedig Boszniába helyezték volna át. A cégvezetők azt kérik a bíróságtól: állapítsa meg, hogy Illés Zoltán megsértette a személyiségi - így különösen a jó hírnévhez és a becsülethez fűződő - jogaikat, egyúttal nem vagyoni kártérítésként személyenként 5-5 millió forintot is követelnek az államtitkártól, tekintettel arra, hogy "a cikkek jelentős mértékben negatívan befolyásolták a felperesek megítélését, becsületét és jó hírnevét". Ha a cégvezetők megnyernék a pert, a kártérítést közhasznú célra ajánlanák fel - írja a Népszabadság.
Népszabadság: beperelték Illés Zoltánt
Személyiségi jogi pert indított a Magyar Alumínium (MAL) Zrt. menedzsmentjének három prominense – Bakonyi Zoltán cégvezető, Bakonyi Árpád és Tolnay Lajos igazgatósági tagok, egyúttal tulajdonostársak – Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár ellen, akitől "jó hírnév megsértése" miatt összesen 15 millió forintos nem vagyoni kártérítést követelnek - írja a Népszabadság.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.