Vadász János elmondta: pénteken még a csütörtökihez hasonlóan napos, nyáriasan meleg idő lesz, a hőmérséklet 27-30 Celsius-fokig emelkedhet. Csapadék nem várható és a szél mérsékelt marad, csak néhol fordulhatnak elő erősebb széllökések. Néhol megjelenhetnek fátyolfelhők az égen, de a zavartalan napsütésben a déli órákban erős lehet az UV-B sugárzás, a napon akár 20 perc alatt is le lehet égni.A hidegfront várhatóan szombat délután éri el az országot. Az országban bárhol előfordulhat eső, zápor, helyenként zivatar is. Vasárnap inkább a déli, délnyugati területeken lehet elszórtan csapadékra számítani. Ezzel együtt szombatról vasárnapra több mint 10 fokot hűl a levegő. Míg szombaton 25-30, vasárnap már csak 13-18 fokig emelkedhet a hőmérséklet - hangsúlyozta a meteorológus. Bár a hétvégén érkeznek a fagyosszentek (szombaton van Pongrác, vasárnap Szervác, jövő hétfőn Bonifác napja), fagyra a hajnali órákban sem kell számítani - tette hozzá.A front átvonulása után a jövő hét elején már egyre kevesebb helyen eshet az eső, de a hőmérséklet csak lassan emelkedik majd. A hét közepén is csak 17 és 22 fok közötti maximumok várhatók - mondta Vadász János.
Hétvégén tíz fokot esik a hőmérséklet
Több mint 10 fokos lehűlést hoz a hétvégén, a fagyosszentek idején érkező hidegfront - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa csütörtökön.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.