"Szeretném, ha Ilan Mor Nagykövet Úr megismerne bennünket, ha tapasztalná, látná, hogy Egerben nincs diszkrimináció" - olvasható a városvezető által az MTI-hez eljuttatott kommünikében. A polgármester arra a hírre reagált, amely szerint lemondta egri látogatását Izrael budapesti nagykövete, miután meghallgatta azt a felvételt, amely szerint az egri önkormányzat idegenforgalmi és kulturális bizottsága "zsidósága miatt nem engedi fellépni" a városban Székhelyi József színművészt.Habis László emlékeztetett arra, hogy az ügy kivizsgálásával megbízott önkormányzati bizottság elnöke az LMP önkormányzati képviselője, Csarnó Ákos, annak a hírportálnak a főszerkesztője, amelyik elsőként foglalkozott az üggyel. "Úgy gondolom, ezzel biztosítottam mindenkit arról, hogy a kérdést Eger Önkormányzata a lehető legkomolyabban veszi" - fogalmazott Habis László.Az egriugyek.hu elnevezésű honlap még április közepén írt arról, hogy a hevesi megyeszékhely önkormányzata politikai hovatartozás alapján is dönt a kulturális rendezvények fellépőiről. Állításuk szerint az egyik nemkívánatos személy Székhelyi József, a Szegedi Nemzeti Színház volt főigazgatója, aki 2005-ben, az SZDSZ országos kongresszusán a Himnusszal kapcsolatos pamfletjében kifigurázta Orbán Viktort, a Fidesz elnökét. Információik szerint a Középkori Piactér elnevezésű rendezvény szervezőjének ezért vissza kellett mondania a művész Villon-előadását.A honlap a birtokába került jegyzőkönyvre hivatkozva azt írta, az ülésen Orosz Lászlóné (Fidesz-KDNP) bizottsági elnök azt közölte, hogy a város lakói közül többen jelezték, nehezményezik Székhelyi fellépését. Erre reagálva a szervező, a Művészetek Háza Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója azt mondta: kérte Csákvári Antalt, a Fidesz-KDNP képviselőjét, hogy "a szakmai munkájukat megkönnyítendő, állítson össze egy listát, hogy kik azok az előadóművészek, akik nemkívánatosak Egerben" - idézték a jegyzőkönyvet.Ugyanakkor a stop.hu birtokába került az önkormányzat bizottsági ülésén készült hangfelvétel, amelyen a nemkívánatosnak nyilvánított Székhelyi József színészt "egy SZDSZ-es, büdös zsidónak" nevezik. Az egri önkormányzat sajtószóvivője, Zentai László már április közepén cáfolta, hogy kultúrcenzúra működne a városházán. "Nemkívánatos művészekről természetesen nincs és nem is készül lista Egerben" - mondta.Visszautasította az akkori állításokat a Fidesz egri szervezete is; ifj. Herman István, a párt városi elnöke a leghatározottabban cáfolta, hogy a helyi önkormányzat listákat készítene előadóművészekről, meghatározná, hogy kik léphetnek fel a városban és kik nem.
Megszólalt az egri polgármester is listaügyben
Tisztában vagyunk azzal, hogy a zsidóság nélkül Eger nem lenne az, ami - így reagált közleményében Habis László Eger polgármestere Ilan Mornak, Izrael budapesti nagykövetének azon szerdai bejelentésére, hogy nem látogat el a hevesi megyeszékhelyre.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.