A rendészeti főigazgató magyarázatul hozzátette: az idegenforgalomnak kell a magyar gazdaság egyik motorjának lennie, márpedig az a vendég, aki egyszer sérelmet szenvedett, nem tér vissza. A keddi értekezleten mások mellett a Balaton és a Velencei-tó üdülőövezetében érintett négy megye (Somogy, Veszprém, Zala, Fejér) rendőri vezetői számoltak be arról, hogyan készültek fel az idei szezonra, hogy garantálhassák a tömegrendezvényeknek is otthont adó térségek közbiztonságát.Az üdülőkörzetek rendőrkapitányságainak munkáját a megyei állományok átcsoportosítása mellett idén is a készenléti rendőrség több bevetési csoportja, rendészeti hallgatók és civilek segítik. A BKKB június 1. és szeptember 15. között kéthetente ülésezve végzi a feladatok koordinálását és a helyzetértékelést, a munkát ebben a szezonban a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezeti. Idén kiemelt szerepet kap a közvélemény tájékoztatása és a megelőzés, ennek fontos kelléke lesz a BKKB weblapjának működtetése.Résztvevők a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság (BKKB) szezonnyitó értekezletén.MTI / Nagy Lajos Halmosi Zsolt hangsúlyozta, hogy az üdülőkörzetekbe érkezők 99 százaléka pihenni, szórakozni szeretne. "Önöknek csak azzal az 1 százalékkal van dolguk, akik nem ezért jönnek" - mondta a rendőri vezetőknek. Kitért arra is, hogy a túlzottnak tartott büntetések miatt sok támadás éri a rendőröket, holott nem a szankciókkal van baj, ha azokkal megfelelően, valóban a közbiztonság érdekében élnek. A főigazgató felszólította a rendőröket, hogy a leghatározottabban és a leggyorsabban lépjenek fel minden durva jogsértés ellen, amely a helyi lakosok és nyaralni vágyók nyugalmát megzavarhatja, egyéb esetekben viszont legyenek kellően empatikusak és toleránsak.Halmosi Zsolt példaértékűnek nevezte a BKKB irányításával megvalósult összefogást, amely - mint mondta - garancia arra, hogy nem fog romlani, sőt inkább javul a Balaton közbiztonsága az idei szezonban. Úgy fogalmazott: "Az önök munkájának nem a jövő évi statisztika lesz a fokmérője, hanem hogy nyugalomban, biztonságban érzik-e magukat az emberek ezen a nyáron, és kapnak-e segítséget, ha bajba jutnak."Jamrik Péter, a Balaton Fejlesztési Tanács közbiztonsági testületének elnöke szóvá tette, hogy sem tavaly, sem idén nem sikerült eddig forrásokat szerezni a kormánytól balatoni közbiztonsági célokra, így közfeladatokat ellátó szervezetek sem jutnak központi forráshoz.Kovács Imre, a Veszprém Megyei Polgárőrségek Szövetségének elnöke az értekezleten arról számolt be, hogy a rendőrséggel együttműködve idén a BKKB-hoz tartozó négy megyében összesen 73 egyesület csaknem kétezer polgárőre vesz részt a nyaralók szubjektív biztonságérzetének megteremtésében, és a közbiztonság erősítésében, nemcsak a vízpartra, hanem az attól távolabb eső háttértelepülésekre is figyelve.
A rendőrök is készülnek a balatoni nyárra
Annyi rendőrt vezényelnek a Balatonhoz, ahányra szükség van a közbiztonság fenntartásához - jelentette ki Halmosi Zsolt, az ORFK rendészeti főigazgatója kedden Tihanyban, a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság (BKKB) szezonnyitó értekezletén.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.