Török Zsolt, a szocialisták szóvivője kedden sajtótájékoztatón azt sürgette: a miniszterelnök, a Fidesz elnöke szólítsa fel lemondásra a szóban forgó párttársait, illetve vonja meg tőlük a bizalmát, az ügyészség pedig - a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége feljelentése nyomán - tegye meg a szükséges jogi lépéseket.A sajtótájékoztatón lejátszották azt a stop.hu-n hétfőn nyilvánosságra hozott hangfelvételt, amely az egri önkormányzat kulturális bizottságának tavaly szeptember 21-i ülésén készült. A hírportál beszámolója szerint a bizottsági ülésen a városi fellépéseken nemkívánatos művészek nevét tartalmazó lista elkészítése is szóba került. Egyikük Székhelyi József színész, akit az ülésen "SZDSZ-es, büdös zsidónak" neveztek. Orosz Lászlóné (Fidesz-KDNP) bizottsági elnök erre - a felvétel tanúsága szerint - úgy reagált: "Te mondtad", majd arra utalt, többségük birtokában megtehetik, hogy politikai hovatartozás alapján válogassanak fellépőket.Pál György önkormányzati képviselő, az MSZP egri elnöke a történteket most úgy értékelte: a Fidesz "kétharmados nyomulása" előbb a gazdaságot tette tönkre, utána a demokráciát, végül pedig elkezdte "megnyomorítani a lelkeket". Szerinte erre utal, hogy a bizottsági ülésen az egri Művészetek Háza Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója azt kérte, mivel neki nem kötelessége számon tartani művészek politikai hovatartozását, állítsanak össze egy listát, hogy kik azok az előadóművészek, akik nemkívánatosak Egerben, és erről már korábban is beszélt Csákvári Antal fideszes képviselővel.Az MSZP-s politikus szerint az ügyben vizsgálatot kezdeményező Habis Lászlónak, Eger kormánypárti polgármesterének a hangfelvétel megismerésekor azonnal fel kellett volna hívnia Székhelyi Józsefet, elnézést kérni, majd megbízni, hogy a városháza dísztermében tartson Villon-estet.Török Zsolt szóvivő pedig arról beszélt, hogy a fideszes "kulturkampf" már a színházigazgatók cseréjével vagy épp a budapesti Kossuth Lajos tér 1944 előtti állapotainak visszaállításával elkezdődött.Fazekas IstvánAz egriugyek.hu még április közepén írt arról a birtokába került jegyzőkönyvek alapján, hogy a hevesi megyeszékhely önkormányzata politikai hovatartozás alapján is dönt a kulturális rendezvények fellépőiről. Állításuk szerint a nemkívánatos művészek egyike Székhelyi József, aki 2005-ben, az SZDSZ országos kongresszusán pamfletjében - a Himnuszt parafrazálva, vulgáris kifejezésekkel - kifigurázta Orbán Viktort, a Fidesz elnökét. Információik szerint a Középkori Piactér elnevezésű rendezvény szervezőjének ezért le kellett mondania a művész Villon-előadását.Habis László (Fidesz-KDNP), Eger polgármestere hétfőn - miután a stop.hu nyilvánosságra hozta az említett hangfelvételt - vizsgálat lefolytatására kérte az önkormányzat ügyrendi bizottságát. A városvezető az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: a sokszínűség híve a kulturális életben, a művészek politikai alapú megbélyegzését abszurdnak és elfogadhatatlannak tartja, majd leszögezte, hogy Egerben nem volt, nincs és soha nem is lesz nemkívánatos művészekről készült tiltólista.
MSZP: Orbán határolódjon el az egri listaügytől
Az MSZP felszólítja Orbán Viktort, határolódjon el azoktól az egri párttársaitól, akik művészek tiltólistára helyezéséről beszéltek az önkormányzat kulturális bizottságának ülésén.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.