A DK elnökségi tagja arra szólította fel Áder János megválasztott köztársasági elnököt, a parlamenti beszédében elmondottaknak megfelelően bizonyítsa be, hogy nem az oligarchák és a fantomcégek világát építi, hanem a magyar emberek érdekeit fogja szolgálni államfőként. "A Fidesz által megválasztott elnöknek tisztáznia kell magát" - jelentette ki Vadai Ágnes a hvg.hu keddi cikkére hivatkozva, amelyben lapunk azt írta, hogy a Quality Invest Rt.-ben, a Kaya Ibrahimnak "eladott" cégek egyikében volt felügyelőbizottsági (fb) tag az új államfő leendő hivatalvezetője, Haszonicsné Ádám Mária, akit sajtóhírek szerint Áder János már felkért az elnöki hivatal élére.A cégjegyzékből 1997-ben törölt társaságban a most a fővárosi kormányhivatalt vezető Haszonicsné Ádám Márián kívül Simicska Lajos későbbi APEH-elnök, Varga Tamás, a Fidesz akkori gazdasági igazgatója és Kövér Szilárd, Kövér László házelnök testvére is feladatot látott el. A Quality Invest egyike volt azoknak a cégeknek, amelyek papíron a mit sem sejtő Kaya Ibrahimhoz kerültek, majd "fantomizálódtak" a kilencvenes évek közepén.A kormányhivatal-vezető a hvg.hu kérdésére úgy válaszolt: fb-tagságáról 1993 nyarán lemondott, ezután a cég működésével kapcsolatos eseményekkel, a tulajdonosváltással és a cég megszűnésével, nem foglalkozott. A hírportál ugyanakkor azt állítja: az Opten Kft. cégnyilvántartása szerint Haszonicsné Ádám Mária 1997. április 24-ig volt a vállalat felügyelőbizottság tagja, csakúgy mint Such György, a Magyar Rádió későbbi elnöke és Kollár K. Attila, az MDF volt gazdasági igazgatója.
DK: Ádernek tisztáznia kell magát
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint az elnöki hivatalig ér "az oligarchák és a fantomcégek világa" - mondta kedden sajtótájékoztatón Vadai Ágnes a hvg.hu kedden megjelent írásával kapcsolatban, miszerint a leendő köztársasági elnök hivatalvezetője egy Kaya Ibrahimhoz köthető céggel állt kapcsolatban.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.