A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. és a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) közös közleményéből kiderül, hogy a nyitva lévő strandok és fürdők közül a legtöbben - több mint 16 ezren a Széchenyi Fürdőt (16 400 fő) keresték fel. A Dagály Fürdőben 14 ezren, a Palatinus Strandon pedig több mint 10 ezren voltak.A Budapest Gyógyfürdői Zrt. a strandszezonra való felkészülés jegyében több mint 100 millió forintot fordított arra, hogy a fürdők, strandok megszépült környezetben várják a fürdőzésre, kikapcsolódásra vágyó vendégeket. A Palatinus Strandon felújították a vizes blokkokat, illetve megkezdték a kabinos öltözők javítását.Stiller ÁkosA közleményből kiderül, hogy a Paskál, a Római és a Pünkösdfürdői Strandfürdő május 26-án, a csepeli és csillaghegyi strand pedig június 2-án nyit. A standok várhatóan szeptember 2-án vasárnap zárnának; ezt kedvezőtlen időjárás esetén a vendégek tájékoztatása mellett egy héttel előbbre hozhatják.
Ötvenezren strandoltak a hétvégén
Jól indult a budapesti strandszezon, a négynapos hosszúhétvégén több mint 50 ezren keresték fel a budapesti strandokat.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.