A kedvezményt a városrész fizetős zónáiban működő intézményeknél háztartásonként legfeljebb két ember veheti igénybe önkormányzati engedéllyel. A díjmentesség legfeljebb 20 perc várakozásra vonatkozik. Az 1-5. osztályos diákok hozzátartozói csak délután, 13 és 18 óra között; míg a bölcsődéseket, óvodásokat szállítók reggel 8 és 9, valamint délután 15 és 18 óra között élhetnek a kedvezménnyel.Az alpolgármester 600-800 várakozási hozzájárulás kiadására számít, ami éves szinten elvileg 25-30 millió forint bevételkiesést jelenthet az önkormányzatnak. Jelezte ugyanakkor, hogy a becsült összeg ennél jóval kevesebb is lehet, mivel a tapasztalatok azt mutatják, hogy a szülők egy része díjfizetés helyett eddig a szabálytalan parkolást választotta.
Iskoláknál nem kell fizetni a szülőknek a parkolásért a XII. kerületben
Május elsejétől nem kell parkolójegyet váltaniuk azoknak a szülőknek, akik XII. kerületi bölcsődébe, óvodába vagy általános iskolába szállítják gyermeküket - tájékoztatott Kovács Lajos (Fidesz-KDNP) alpolgármester pénteken.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.