Korábban 500 méteres körzetben kiürítették a környéket. A területen 1200 embernek van bejelentett lakcíme, a kitelepítés során 300 embert találtak otthon, őket a közeli közösségi intézményekben helyezték el. A lakók a bomba elszállítása után visszaköltözhettek otthonukba.A bombát korábban őrző polgárőr, Koloszár Béla az MTI-nek elmondta, hogy a második világháborús szovjet robbanóeszközt csütörtök este fordította ki egy munkagép a földből a Strázsa utcában.A tűzszerészek még csütörtök este szemlét tartottak, de akkor csak az egyik gyújtószerkezetet sikerült kiszerelniük, ezért a helyszínt körülkerítették, és a polgárőrség segítségével gondoskodtak a terület őrzéséről.
Esztergomi bomba: elvitték a tűzszerészek
A helyszínen nem lehetett hatástalanítani, ezért a tűzszerészek elszállították az Esztergom-Kertváros Szalézi-lakótelepén talált 100 kilós bombát - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.