Az ismeretlen tettes ellen, tavaly indított nyomozás időtartamát július 23-ig hosszabbították meg. "A tényállás teljes körű felderítése érdekében további nyomozásra van szükség" – tette hozzá. A nyomozást fokozott ügyészi felügyelet mellett a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja le.A velencei önkormányzat tavaly októberben tett feljelentést a beruházás ügyében. A képviselő-testület október 11-i ülésén felbontotta a projekt kivitelezőjével kötött vállalkozói szerződést, és ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tett. L. Simon László (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője tavaly november 5-én szintén feljelentést tett a tó keleti partszakaszán található szabadstrandon indult nagyberuházás ügyében, hűtlen kezelés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen.Velencén 2008 júniusában jelentették be, hogy európai uniós támogatással 2,26 milliárd forintos turisztikai fejlesztés valósulhat meg kiemelt projektként. Az akkori közlés szerint a Velencei-tó kapuja elnevezésű, 1,58 milliárd forint, vissza nem térítendő uniós támogatással megvalósítandó beruházással 80 ezer négyzetméternyi területen újítják meg a tó partját, ennek részeként egyebek mellett homokos partszakaszt és részben fedett, fűtött, illetve klimatizált korzót alakítanak ki.
Tovább nyomoznak a "Velencei-tó kapuja" ügyében
Három hónappal meghosszabbították a "Velencei-tó kapuja" elnevezésű beruházással kapcsolatban, több feljelentés alapján indított nyomozást – tájékoztatott a Fejér Megyei Főügyészség főügyészhelyettese hétfőn.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.