A 233 igen 82 nem és 2 tartózkodás mellett elfogadott jogszabály a közösségi közlekedés elsőbbségét kívánja elősegíteni az egyéni közlekedéssel szemben, megfelel a személyszállításra vonatkozó európai uniós követelményeknek, megteremti az előre tervezhető, átlátható és fenntartható finanszírozást.A törvény kiterjed a Magyarország területén végzett belföldi és nemzetközi közúti és vasúti személyszállítási szolgáltatásra, a saját számlás személyszállításra, a vízi személyszállítási közszolgáltatásra, az iskolabusszal, közösségi busszal végzett személyszállításra. Ugyanakkor nem terjed ki az idegenforgalmi szolgáltatás részeként végzett vízi személyszállításra, a különleges szállítási igénnyel rendelkező utascsoportoknak nyújtott nem közforgalmi szolgáltatásra, például a betegszállításra.Az elfogadott jogszabály több fogalmat is értelmez, köztük az alapellátást, a belföldi személyszállítást, az egységes egyeztetési eljárást, az ellátásért való felelősséget, az elővárosi, a határon átnyúló, a helyi, a nemzetközi, az igényvezérelt szolgáltatást, a közszolgáltatási kötelezettséget, a közlekedési szolgáltatót.Kimondja a törvény azt is, hogy a személyszállítási közszolgáltatási szerződés kötésére a területet felügyelő miniszter az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben, az önkormányzatok nevében a képviselő testület felhatalmazása alapján a polgármester, illetve rendeletben megjelölt közlekedésszervező jogosult.A személyszállítási közszolgáltatási szerződés része egyebek mellett a közszolgáltatási menetrend, amely elkülönülten tartalmazza az országos, a regionális és elővárosi szolgáltatást.A közszolgáltatási szerződésnek a többi közt tartalmaznia kell a szolgáltatási feladatokat, a mennyiségi és minőségi feltételeket, a műszaki és technikai elvárásokat, az alvállalkozó bevonására vonatkozó kikötéseket, az igényvezérelt szolgáltatás lehetőségét, a közszolgáltatások díjait, pótdíjait, a díjalkalmazás feltételeit.Rendelkezik a jogszabály arról is, hogy a munkaadó térítést nyújt a munkavállalónak a személyszállítási közszolgáltatás igénybevételével történő munkába járásának költségeihez, viszont a jogosultak körét, a költségtérítés számítását, mértékét, az igénybevétel jogosultságát a kormány rendeletben határozza meg.A törvény szabályozza a sztrájk idején nyújtandó még elégséges szolgáltatást a közforgalmú közlekedésben. Eszerint sztrájk idején az elégséges szolgáltatás mértéke a helyi és elővárosi személyszállítási közszolgáltatás esetén a megrendelt szolgáltatás 66 százaléka, országos és regionális viszonylatban 50 százalék. A jogszabály - néhány rendelkezés kivételével - 2012. július 1-jén lép hatályba, egyes előírások jogharmonizációs, illetve intézményi felkészülési okokból később lesznek érvényesek.
Elfogadta a parlament a személyszállítási törvényt
Szolgáltatásközpontú, átlátható támogatási módokon keresztül ellentételezett, a társadalom és a költségvetés teherbíró képességét figyelembe vevő egységes közszolgáltatási személyszállítási rendszer létrehozását tűzte ki célul a hétfőn elfogadott személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.