Hegedüs Lajos elmondta: egy tavalyi rendelet szerint a súlyos mozgáskorlátozottak új autó vásárlásához 900 ezer, használt autó beszerzéséhez 600 ezer forint állami támogatást kaphatnak, emellett kedvezően változtak a banki hitelkonstrukciók feltételei is. Hozzátette, egy április 1-ével hatályba lépő kormányrendelet révén ismét bővülhet a jogosultak köre is, amelyet a korábbi szabályozás jelentősen leszűkített.A támogatásokat az eredeti, március 31-i határidő helyett május 15-ig lehet igényelni a megyei kormányhivatalok szociális és gyámhatóságánál - mondta a MEOSZ elnöke.
MEOSZ: jobban járnak a mozgáskorlátozottak egy új rendelettel
Az eddiginél kedvezőbb feltételekkel juthatnak gépkocsihoz a súlyosan mozgáskorlátozott emberek, és bővült a jogosultak köre is - jelentette be Hegedüs Lajos, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.