A Fővárosi Közgyűlés közterület-hasznosítási bizottságának szerdai ülésén ismertették Ughy Attila városképvédelmi és városfejlesztési tanácsnok javaslatát. A dokumentum szerint a belváros frekventált útvonalain az üres kirakatok állandósultak, amit elsősorban hosszú távon kellene kezelni, egyebek mellett a helyiségbérleti rendszer átgondolásával és a városmarketing eszközeivel.A tanácsnok ugyanakkor úgy véli: rövid távon is tenni kell valamit, hogy az üres boltok és koszos kirakatok képe megváltozzon, így a tulajdonosoknál el kell érni a rendszeres karbantartást, tisztítást, megfelelő módon való eltakarást. A bizottság ülésén elhangzott: az V. kerületi Kossuth Lajos utca Astoria és Ferenciek tere közötti szakaszán a portálok csaknem ötöde üres, s két tucatnyi használaton kívüli vitrin van.A testület több példát is megvizsgált: Kolozsváron például régi városképek takarják az üres kirakatokat, s bírságot fizettetnek azokkal, akik nem tartják tisztán azokat. Bécsben átfogó rendszerben kezelik az üres üzleteket, azokon egységes logó szerepel, amelyen feltüntetik az ingatlan paramétereit és a tulajdonos elérhetőségeit. Az osztrák fővárosban egységes nyilvántartás is van, így a vállalkozások könnyen találhatnak üzlethelyiséget maguknak.A budapesti mintaprojektet egy kijelölt útvonalon valósítanák meg, a helyi bolttulajdonosokkal és kiskereskedőkkel egyeztetve, később pedig több lépcsőben kiterjesztenék. A bezárt boltok kirakataira az adott helyszínt ábrázoló archív felvétel vagy képzőművészeti alkotást ábrázoló kép kerülne.Az indítvány hat lehetséges helyszínt jelöl meg: a Kossuth Lajos utcát a Ferenciek tere és az Astoria között; a Rákóczi utat az Astoria és a Blaha Lujza tér között; a József körút három szakaszát: a Blaha Lujza tér és a Rákóczi tér között, a Rákóczi tér és a Baross utca között, a Baross utca és a Corvin negyed között; továbbá a Ferenc körutat a Corvin negyed és a Boráros tér között.A javaslat szerint az üres üzletek közös logót kapnak, jelezve, hogy az érintett ingatlanok kiadásra várnak, és feltüntetik a szükséges elérhetőségeket is. A tisztántartási kötelezettség jelenleg is szankcionálható, a rendszeres ellenőrzésekbe most bevonnák az FKF Zrt.-t, a Fővárosi Közterület-felügyeletet és a városgondnoki hálózatot.A bizottsági ülésen felmerült mások mellett a házfalakon, kapukon, aluljáró kijáratokon szereplő cégtáblák rendezésének igénye, az indítvány kidolgozásában részt vevő Ráday Mihály önkormányzati főtanácsadó, a Budapesti Városvédő Egyesület elnöke pedig az illegális plakátok elleni fellépést, valamint a használaton kívüli vitrinek leszerelését sürgette.
Betöltené az üres kirakatokat a Fővárosi Közgyűlés
Régi budapesti városképek, illetve képzőművészeti alkotások takarhatják el a használaton kívüli belvárosi üzletek kirakatait; az érintett ingatlanok közös logót is kapnak, amelyen feltüntetik a bérbeadó elérhetőségeit.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.