A kabinethez közeli források szerint tanulmány készül arról, miként tudná az állam megmenteni az önkormányzatok tulajdonában lévő városi fürdőket és balneológiai központokat, amelyek a csőd szélén tántorognak, vagy fizetésképtelenség miatt már be is zárták őket. Az elképzelésről egyelőre annyi szivárgott ki, hogy egy holdingszerűen működő állami ernyő alá mentik a nehéz helyzetbe került, de jelentős értéket képviselő komplexumokat - írja a lap pénteki száma.Ezek ma önállóan nem csak a fejlesztésre nem képesek, de a folyamatos karbantartásra sem tudnak elégséges eszközt előteremteni. Súlyosbította a helyzetüket az is, hogy az utóbbi időben a lakosság vásárlóerejének mérséklődése miatt visszaesett a forgalmuk, amiben nagy szerepe volt az üdülési csekk megszüntetésének. A belföldi turizmust korábban sikeresen támogató megoldás helyére létrehozott Széchenyi Pihenő Kártya egyelőre nem tudta átvenni elődje szerepét.A Népszava szerint a mostanra kialakult válságos helyzet előzménye, hogy jelentős vissza nem térítendő állami támogatás igénybevételével az országban számos helyen túlzott fürdőkapacitások jöttek létre, amelyek rentábilis üzemeltetése ideális gazdasági körülmények között is erősen kétséges lenne. Számos fejlesztés mögött politikai indítékokat és presztízsszempontokat is fel lehet fedezni - írja a lap.
Népszava: államosítani akarják a termálfürdőket
A városi fürdők államosítására készül a kormány a Népszava szerint.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.