A 2008-ban elhunyt művész jogörököse a lapnak elmondta, hogy a szerzői jog szerint a művész halála után a felállítás helyszínén 70 évig oltalom alatt áll a mű. Ha ezt a főváros nem tartja tiszteletben, perelni fog.Vadász György építész – aki egyébként jó ötletnek tartja a szobor áthelyezését – az özvegy szerint nem volt társszerzője az alkotásnak, a talapzat ugyanis a szobor szerves része, az építész feladata tehát Marton gipszmodellje alapján csupán a műszaki rajz elkészítése volt és az engedélyeztetés - mondta a lapnak.Zsigmond Attila, a Budapest Galéria igazgatója – ők a fővárosi szobrok gazdái – a Népszavának elmondta: személyes véleménye szerint a szobor jobb helyre kerül, mint ahol most van. "Most ugyanis messze van a Dunától, nem is láthatja a folyót, az új helyén pedig akár még a dinnyehéjat is." A Budapest Galéria, amikor majd felkérést kap Budapest közgyűlésétől, szakmai bizottságot alakít, melynek két szobrász és egy építész tagja lesz. Ez a testület kialakítja a véleményét az új helyszínről. Ez azonban csak szakmai tanács, az áthelyezésről a közgyűlés dönt.
A szobrász özvegye tiltakozik a József Attila-szobor áthelyezése ellen
Tiltakozik Marton László szobrászművésznek, a Dunaparti József Attila-szobor alkotójának özvegye az ellen, hogy férje művét el akarják szállítani jelenlegi helyéről. A szobrot szerzői jogvédelem illeti meg, mely szerinte kiterjed az alkotás elhelyezésére is, ha ezt megsértik, perelni fog - írja a pénteki Népszava.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.