Petréteiné Malomsoki Csilla, a Baranya Megyei Főügyészség helyettes vezetője pénteken az MTI-nek elmondta: a Pécsi Városi Ügyészség a nyomozás során beszerzett bizonyítékok, elsősorban tanúvallomások és szakértői vélemények mérlegelése után döntött arról, hogy egy orvost foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel, két kollégáját halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádol meg. Az ügyész megjegyezte, hogy a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés egy évig, annak minősített esete öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.Az eset 2010 nyarán történt. A húszéves fiatalember július 19-én ment be egy pécsi klinikára, ahol a vérvételt követően gyulladást diagnosztizáltak nála, infúziót adtak neki, majd azzal bocsátották el, hogy fájdalmai várhatóan megszűnnek. Az állapota azonban nem javult, ezért 22-én beszállították az intézménybe, megműtötték, két nappal később azonban a férfi belehalt a perforálódott vakbél okozta fertőzésbe.A fiatalember édesapja, Scheffer Ferenc, ismert pécsi vállalkozó büntetőfeljelentést tett, amelyet a sajtónak azzal indokolt: a klinika felelős a fia haláláért, ha ugyanis az ügyeleten felfedezték volna a fájdalom okát, akkor a fiukat még időben megműthették volna. Szerinte a megfelelő ellátást gátolta, hogy az ügyeleten szakorvos helyett csak "szakvizsga nélküli gyakornok" látta el a fiát. Megjegyezte, ő és felesége tizennyolc évig vártak a gyermekáldásra, a fiú a család egyetlen gyermeke volt.Az ügyészség nyomozást rendelt el, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság pedig bekérte a kórháztól az elhunyt kezelésével, műtéti beavatkozásával kapcsolatos összes orvosi dokumentációt, majd orvosokat, nővéreket hallgatott meg, és szakértőket rendelt ki a felelősség tisztázására.A halálesetet követően Kollár Lajos, a Pécsi Tudományegyetem klinikai főigazgatója azt nyilatkozta: a klinikán azzal bocsátották el a beteget, hogy másnap menjen el a háziorvosához. Ezt a páciens nem tette meg, pedig az ajánlott kontrollvizsgálattal megelőzhető lett volna a baj. Hozzátette, az ügyeleten az említett napon is dolgozott tapasztalt szakorvos, és ő látta el a beteget. A klinikán az esetet követően belső vizsgálat indult, melynek során megállapították, hogy többrendbeli mulasztás történt a beteg ellátása során.Scheffer Ferenc és felesége orgona építését tervezi a Kodály Központ koncerttermébe, hogy méltó emléket állítsanak fiuknak. A hangszer 200-300 millió forintba kerül, a pénz előteremtéséhez egyes vagyonelemeiket értékesítik. A rendőrség időközben zaklatással gyanúsította meg az elhunyt fiatalember egyik közeli hozzátartozóját, mert az életveszélyesen megfenyegette az egyik orvost.
Vádat emeltek a halálos vakbélműtét miatt Pécsen
Három orvos ellen nyújtott be vádiratot az ügyészség a Pécsi Városi Bíróságra a napokban annak a fiatalembernek a halála miatt, aki a vakbélműtétje után fertőzést kapott 2010-ben Pécsen.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.