Az ellenzéki politikus közlése szerint az Országgyűlés keddi ülésén a Jobbik kezdeményezésére nem döntöttek a képviselők a szabálysértési törvény egyik módosításáról, amely egymilliárd forinttal növelte volna a büdzsé bírságbevételeit és a kormányhivatalok támogatását.Staudt Gábor egy korábbi plenáris ülésenMTI / Soós LajosÁprilis 15-től az általános szabálysértési hatóság a települési jegyző helyett a kormányhivatal lesz. A jogszabály az önkormányzatoknak befizetési kötelezettséget ír elő a szabálysértési feladatokhoz kötődő bérjellegű és dologi kifizetések forrásának biztosításához, ám mivel a jövő héttől már a kormányhivatalokon keresztül a központi költségvetésbe folyik be a bírságbevétel, az önkormányzatoknak előírt befizetési kötelezettség kétszeres elvonást jelentene. A módosító indítvány ezért módosította volna a költségvetés főösszegét, egymilliárd forinttal növelve a büdzsé bírságbevételeit és a kormányhivatalok támogatását - mondta.Staudt Gábor szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány "kvóta jelleggel, nyereségvágyból elkövetett bírságolással" akarja fedezni az átalakítást. Szerinte ha ezt az indítványt elfogadták volna, akkor az embereket olyan ügyekben is megbüntették volna, ami miatt eddig nem bírságoltak, vagy "csip-csup" ügyekben megemelték volna a jelenlegi bírságot. A képviselő úgy fogalmazott: tulajdonképpen a Jobbik egymilliárd forintot tartott az emberek zsebében.
Kiakadt a Jobbik a bírságok új rendszerén
A Jobbik szerint "elképesztően felháborító", hogy a kormány a bírságolásokból befolyó összeg megemelésével kívánja fedezni a közigazgatási átalakításokat - jelentette ki Staudt Gábor csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.