A BDSZSZ vezetője szerint a további lehetőségeket akkor kellett volna áttekinteni, ha ez a konstrukció az önkormányzatok számára többletterhet jelent. Amennyiben a bölcsődéknek a felvett gyermeklétszám után járna a normatíva - nemcsak azokért a napokért, amikor a gyermek az intézményben van - akkor a nagyobb összeggel gazdálkodhatnának. Jelenleg az önkormányzatok 30 százaléknyi normatívát kapnak, 10 százalék szülői befizetés, a fennmaradó összeget pedig az önkormányzatnak kell finanszíroznia - ismertette Szűcs Viktória. Közlése szerint a bölcsődei gondozási díjak mértéke is eltérő, van ahol havi tízezer forintos díjat állapítottak meg, van, ahol sávos rendszert vezetnek be, vagy 100-300 forintot közötti térítési díjat állapítottak meg.Szűcs Viktória szólt arról, hogy évről évre kevesebb gyermek születik, ezért a kisgyermekes szülőket segíteni kell. Ennek egyik módja, ha a szülők számára megvannak, elérhetőek és megfizethetőek a gyermekintézmények - hangsúlyozta.A BDSZSZ elnöke a bölcsődei dolgozók helyzetéről elmondta, jelentős részüket szakmunkásbér-minimumon, havi bruttó 108 ezer forintért foglalkoztatják. "Összecsúsztak a bérek, nincs különbség a pályakezdő és a több évtizede a szakmában dolgozók fizetése között, pedig az ország a jövőjét, a gyermekeit bízza ezekre az emberekre" - fogalmazott.Szűcs Viktória tájékoztatása szerint jelenleg a bölcsődés korosztály 10 százaléka jár az intézményekbe, ennek ellenére "túltöltött a hálózat", 625 bölcsödében összesen 32 ezer hely van, de az intézményekben 34 ezer gyermeket gondoznak.
Bölcsődei dolgozók: az önkormányzatok fele bevezeti a bölcsődei díjat
A bölcsődei gondozási díj bevezetése ellen tiltakozó Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDSZSZ) úgy tudja, március végéig az önkormányzatok mintegy fele döntött a díj bevezetéséről, 22 százaléka viszont már arról határozott, hogy nem kell gondozási díjat fizetni; Szűcs Viktória, a szervezet elnöke szerdán Zalaegerszegen arról is beszélt, hogy az államnak először a bölcsődei normatívák finanszírozását kellett volna rendeznie.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.