A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, független országgyűlési képviselő csütörtökön - arra a hírre, hogy a Pécsi Tudományegyetem (PTE) nem találja és leállította 1984-ben írt diplomamunkájának keresését - úgy nyilatkozott: ha megtalálja, nyilvánosságra hozza szakdolgozatait. A volt miniszterelnök úgy fogalmazott, nem fogja kezét-lábát törni, hogy megtalálja saját példányait, de a normálisan elvárható, átlagos erőfeszítéseket megteszi a diplomamunkák felkutatása érdekében.Hozzátette: jó pár ezer kötetes könyvtára van, és a pécsi idők óta hatszor költözött, sok holmi még mindig dobozokban van, a következő napokban, hetekben azonban ki fogja nyitni a dobozokat, és végignézi a polcokon a köteteket.Pörzse Sándor pénteken elmondta: a Jobbik 50 aktivista segítségét ajánlja fel Gyurcsány Ferencnek a kereséshez. "Ha megvan az a szakdolgozat, akkor 50 aktivista fél nap alatt biztosan megtalálja" - fogalmazott.A jobbikos politikus beszélt arról is, hogy szerinte "elképesztő" a sajtó viselkedése Gyurcsány Ferenc szakdolgozatának ügyében. Úgy vélte: kettős mércét alkalmaz a sajtó, hiszen "ha ugyanúgy viselkedne, mint pár héttel ezelőtt, akkor ezt az ügyet hajtaná úgy, mint ahogy a Schmitt-ügyben tett"."Nem volt túl fényes, de ezek szerint volt szakdolgozatom" - írja a Facebook-profiljára kirakott fotó képaláírásában Gyurcsány Ferenc, akiről kedden a Pécsi Újság.hu olyan, saját bevallása szerint is bizonyítatlan pletykákat és nyilatkozatokat idéz fel, amelyek szerint a volt kormányfő szakdolgozat nélkül kapott diplomát. Gyurcsány később a másik szakdolgozatának bizonyítványát is kitette az oldalra.
Jobbik-aktivisták segítenének megkeresni Gyurcsány szakdolgozatát
A Jobbik felajánl 50 aktivistát Gyurcsány Ferencnek, hogy segítsenek a volt kormányfőnek megkeresni a szakdolgozatait - jelentette be Pörzse Sándor pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.