A szocialista politikus - aki 2006 és 2010 között a vidékfejlesztési tárca államtitkára volt - arra hívta fel a figyelmet, hogy a Búzakalász 66 Kft. néhány nappal azután kapott bérbe újabb állami földterületeket Alcsútdobozon, hogy a mezőgazdasági bizottság ellenőrző albizottságának március 21-i ülésén a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet vezetője ígéretet tett rá, körültekintően fognak eljárni azoknál az állami földpályázatoknál, amelyekben még nincs döntés. A vállalkozás így összesen már 946 hektár állami földterületen gazdálkodhat.Gőgös Zoltán hozzátette: az egyik probléma, hogy a pályázó helybeli gazdálkodók továbbra sem kapnak indoklást arról, miért utasították el őket. A másik pedig, hogy több állattartótelep is föld nélkül maradt. Példaként a Nagyesztergár Kft.-t hozta, amely nagyjából 300 hektárra pályázott, de egyet sem nyert. Szerinte a minisztérium vezetésének érvénytelenítenie kell ezeket a pályázatokat, fel kell bontania a már megkötött szerződéseket, vagy "jöjjenek oda, és nézzenek a szemébe annak a tizenegynéhány családnak, azoknak az embereknek, akik negyven éve ott dolgoznak, és vezesse fel az első tehenet a miniszter arra a teherautóra, amely vágóhídra viszi az egyébként 35 liter tejet adó tehenet".Gőgös Zoltán zárásképpen azt mondta, "nem szállnak le" a földbérletpályázatok ügyéről, mert ha marad a jelenlegi gyakorlat, a maradék százezer hektárnyi állami földterület sorsa is hasonló lesz, nem szolgálja a magyar mezőgazdaság ügyét, "csak szűk érdekcsoportok érdekeit".
MSZP: állami földeket kapott Orbán fociakadémiájának vezetője
Március végén újabb állami földbérletpályázatokon nyert a felcsúti polgármester, az Orbán Viktor miniszterelnök által alapított futballakadémia elnökének családi cége, a Búzakalász 66 Kft. - mondta Gőgös Zoltán MSZP-s országgyűlési képviselő kedden sajtótájékoztatón.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.