A távozó köztársasági elnöknek írt nyílt levelében az Olimpiai Bajnokok Klubja elismerését és köszönetét fejezte ki Schmitt Pálnak "azért a lelkiismeretes munkáért, amellyel Magyarország köztársasági elnökeként két éven át legjobb tudása szerint vezette az országot".Az olimpikonok büszkék Schmittnek a magyar és a nemzetközi olimpiai mozgalomban végzett több évtizedes eredményes tevékenységére, valamint megköszönték azt a támogatást, barátságot és a kitüntető figyelmet, amellyel elnöki munkája során bajnoktársait és az olimpikonokat segítette, majd "olimpiai szolidaritással" sok sikert kívántak Schmitt Pál további életútjához.
Olimpikonok írtak levelet Schmittnek
Megértéssel és őszinte együttérzéssel fogadták Schmitt Pál lemondását a magyar olimpikonok, akik a köztársasági elnök személyét ért "sportszerűtlen és méltánytalan támadások" ellen is szót emeltek levelükben.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.