Csütörtökön a Bicskéről érkezett, leszállni készülő fiatalok egyike belekötött a 21 éves férfiba, majd megütötte őt. A bántalmazásba két társa is belekapcsolódott, a peronon talált fahusángot is használták. Amikor a sértettnek sikerült elővennie a telefonját, a fiatalok elmenekültek, de a férfi követni kezdte őket, s közben a rendőröket tájékoztatta a helyzetükről.A három fiatal ellen felfegyverkezve elkövetett csoportos garázdaság bűntette miatt indított eljárást a rendőrség. A verekedést kezdeményező 18 éves fiatal a kihallgatásán mentségként azt mondta, "feszült voltam, mert éjszaka nem aludtam" - tette hozzá a sajtóreferens.
Fahusánggal vertek egy utast a tatabányai vasútállomáson
Eljárást indított a rendőrség három fiatal ellen, akik a tatabányai vasútállomáson nem engedtek vonatra szállni egy férfit, a földre rántották és fahusánggal ütlegelték - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.