A Budapest Film Forgalmazó és Moziüzem Zrt. tulajdonát képező, egy évtizede üresen álló ingatlant nyilvános pályázaton történő értékesítésre hirdették meg. A BFVK Zrt. honlapján közzétett pályázati felhívás szerint a műemléki védettség alatt álló épületben található budai Átrium mozit 111,4 millió forint + áfa áron kínálják. A pályázat benyújtásának időpontja április 19.Az előző pályáztatás alkalmával a pályázati anyagot két cég vette fel, de ajánlatot csak egy nyújtott be, a Merlin Színházat működtető nonprofit kft., amely viszont a kiírásban feltételként meghatározott bánatpénzt a pályázatban szereplő határidőig elmulasztotta megfizetni. Ezért a pályázatot eredménytelennek nyilvánították, és az eljárás megismétlése mellett döntöttek.Körösvölgyi Zoltán, a Budapest Film Zrt. vezetője korábban úgy nyilatkozott: az új pályázatot változatlan feltételekkel írják ki, továbbra is ragaszkodnak a műemléki védettség alatt álló épület kulturális célú hasznosításához.Magács László, a Merlin Színház igazgatója az MTI-nek pénteken elmondta, hogy a pályázaton a mögötte álló támogatói körrel a színházat működtető nonprofit kft. ismét elindul, a pályázati dokumentációt már fel is vették. A Merlin Színház Átrium moziba való költözése a nyáron merült fel, miután kiderült, hogy szerződésük lejárta után nem maradhatnak eddigi játszóhelyükön. A főváros és a színház vezetése tárgyalt is erről - a fővárosi vezetés által is támogatott - megoldásról.A Fővárosi Közgyűlés még szeptember közepén döntött arról, hogy közszolgáltatási szerződést köt a Merlint működtető Angol Nyelvű Színház Közhasznú Alapítvánnyal. Az eredetileg 2011 végéig szóló szerződést decemberben további három évre meghosszabbította a főváros.
Új pályázat kell az Átrium mozi értékesítésére
Új pályázatot írt ki az Átrium mozi értékesítésére a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ (BFVK) Zrt., miután a januárban lezárult pályáztatás eredménytelen volt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.