A szocialista párt elnöke az MTI-hez vasárnap eljuttatott szokásos hétvégi írásában úgy fogalmazott: "Orbán nemzeti színekbe csavarja politikáját, valójában azonban az állandó konfrontációval hátrányba hozza nemzetét. Kisajátítani próbálja a 'legyen béke, szabadság és egyetértés' gondolatát, közben pedig pontosan ezeket az értékeket dobja sutba".Mesterházy szerint a miniszterelnök ezúttal már Európa önjelölt vezetője szerepében tetszelgett. Orbán azonban "lenézi a magyar népet, a magyar választókat. Még saját híveit is. (...) Csak a szavazat és a pénz kell az országtól, hogy a hatalma felépüljön és megmaradjon".Amikor kormányváltásról és a negyedik köztársaságról beszélünk, akkor elsősorban ezt a szemléletet akarjuk leváltani. A változás azzal kezdődik, hogy komolyan vesszük az embereket és kellő alázattal viszonyulunk ahhoz a feladathoz, hogy a választópolgárok képviseletére szegődünk. Ez a kiindulópontja minden egyébnek. A nemzeti politika első lépése, hogy tiszteljük a polgárt, tiszteljük a nemzet tagjait - írta az MSZP elnöke, frakcióvezetője.Mesterházy Attila hangsúlyozta, a szocialisták tudják, mi most a feladatuk, miben áll a felelősségük. "Oroszlánrészt kell vállalnunk az Orbán-rendszer lebontásában, majd pedig a biztonságos, szabad, sikeres Magyarországra kell ajánlatot tennünk a választóknak. Létre kell hoznunk a változás szövetségét. (...) 1848 az egységes magyar nemzet megszületésének éve volt. 2014 pedig az egységes magyar nemzet újjászületésének éve lesz" - fogalmazott a pártelnök.
Mesterházy: az Orbán-rendszer lebontása a feladatunk
Mesterházy Attila szerint bármit is mond Orbán Viktor, annak mindig az ellenkezője igaz: a szabadság hiányáról beszélt március 15-én, miközben csaknem két éve szisztematikusan rombolja a szabadság intézményeit, a szabadságharcról "kiáltozott", miközben a kormány - egyébként helyesen - újabb lépést hátrált az Európai Bizottsággal szemben.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.