A tiltakozó orvosok és ápolók, illetve a kórház sorsáért aggódó helybeliek előtt Lovász Anikó, a közalkalmazotti tanács elnöke azt mondta, a demonstrációt azért szervezték, mert az egészségügyben zajló átalakítások kapcsán arról van tudomásuk, hogy az intézmény 88 gyógyítást szolgáló aktív ágyát egytől egyig meg kívánják szüntetni. Ez pedig azzal a veszéllyel jár, hogy a kórház előbb-utóbb a "klinikai halál" állapotába kerül - tette hozzá. Mint megjegyezte, miközben elismerik a változás pénzszűke miatti szükségességét, szeretnének hangot adni annak a ténynek, hogy egy olyan kórházról van szó, amelynek építésére az 1960-as években a vasutasok adták össze saját pénzüket, és a mai napig hozzájárulnak működtetéséhez.Kovács Attila főorvos azt emelte ki, hogy a szolnoki MÁV Kórház a mozgásszervi betegségek gyógyítójaként napjainkban egy unikum a hazai egészségügyi palettán. Részletesen felsorolta, hogy az intézménynek milyen kompromisszumok közepette sikerült kialakítania sajátos profilját, amelyet immár a hazai orvosszakma is elismer. Beszédét azzal zárta, hogy a kórház ügyében további tárgyalásokat, egyeztetéseket várnak, elsősorban a döntéshozókkal.Urbán Zoltán, akit többször kezeltek a kórházban, személyes hangvételű hozzászólásában azt javasolta, helyi népszavazás döntsön arról, hogy az embereknek szükségük van-e a MÁV Kórházra. Szavait a hallgatóság tapssal fogadta.Fotógalériánkhoz kattintson a képre!MTI / Bugány JánosSzalay Ferenc, a város fideszes országgyűlési képviselője és polgármestere az egybegyűltekkel közölte: a tervek nem a MÁV Kórház bezárásáról szólnak, hanem arról, hogy a jövőben a Hetényi kórházzal egyesítve szolgálhatja majd Szolnok és térsége egészségügyi ellátását. Kitért arra, hogy az egészségügy átalakítása során országosan 2400 kórházi ágyat kell megszüntetni, és ebből a folyamatból Szolnok sem vonhatja ki magát. "Az út, ami létezik, egy kórház marad két telephellyel", és a két igazgató feladata az együttműködést úgy megszervezni, hogy az ellátás színvonala ne csökkenjen - fogalmazott.Szalay Ferenc felidézte, hogy 2007-ben a MÁV Kórház sokkal rosszabb helyzetben volt, úgy nézett ki, lakat kerül rá, mégis, a mai napig működőképes. A munkahelyüket féltő egészségügyi dolgozóknak azt mondta, az egy igazgatás alatt működő két kórházban az állások 85-90 százaléka megmarad.
Fotók: százak demonstráltak a szolnoki MÁV Kórház megmaradásáért
Demonstrációt tartottak a szolnoki MÁV Kórház fekvőbeteg-ellátó osztályainak megőrzéséért, illetve a meglévő munkahelyek megtartásáért szerdán a Tisza-parti városban; az intézmény bejárata előtt több százan gyűltek össze.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.