A kormánypárti politikus kiemelte: a nyugdíjasok képviselik azt a társadalmi réteget, akik bevásárlásaikhoz, illetve egészségügyi okokból maximálisan kihasználják ezt a lehetőséget. Ha ezt megszüntetnék, vagy csökkentenék, bezárnák őket saját településükre - tette hozzá, leszögezve: szociális szempontból sem támogatható az indítvány.Spaller Endre azt mondta, "izzanak a telefonvonalak", hogy a kormány támogatja-e az LMP-s indítványt. Jelezte, a kérdésben egyeztetett a kormány képviselőjével is. Ebben a kérdésen nincs és nem lehet kompromisszum, és a kabinetnek szintén az az álláspontja, hogy a nyugdíjasok ingyenes utazási lehetőségét meg kell őrizni - rögzítette a kereszténydemokrata képviselő.
A KDNP kiáll a nyugdíjasok ingyen utazása mellett
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) kiáll a nyugdíjasok utazási kedvezménye mellett, és nem tartja elfogadhatónak a Lehet Más a Politika (LMP) személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványát, amely a kedvezmények maximális összegét 90 százalékban maximálná - mondta Spaller Endre országgyűlési képviselő kedden.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.