Nyakó István azt mondta, hogy a 47 ezer forintos bérét sem kapta meg sok közfoglalkoztatott Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és Heves megyéből is kapott hasonló tartalmú jelzéseket.A miniszteri főtanácsadó emlékeztetett: a közfoglalkoztatottak munkaszerződésében rögzített közfoglalkoztatási-bér kifizetésének szabályait kormányrendelet szabályozza. A szabályozás szerint a havi közfoglalkoztatási bér kifizetése heti bérrészletekben történik azzal a kivétellel, hogy amennyiben a közfoglalkoztatás "törthéten kezdődik, úgy a törtheti időszakra vonatkozóan a kifizetés csak a munkakezdést követő második teljes héttől kezdődően történhet" - írta.Samu Attila tájékoztatása szerint az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság az országos közfoglalkoztatási program keretében 3.300 közfoglalkoztatottat foglalkoztat, akik közül 2.900 ember részére kellett bérfizetést teljesítenie. A 2.900-ból 2.500 már megkapta munkabérét, 2012. március 14. napjáig további 27 ember részére történik bérkifizetés, a 13. héten pedig a fennmaradó 373 kapja kézhez közfoglalkoztatási bérét - áll a közleményben.A miniszteri főtanácsadó kitért arra is: 27 ember esetében volt megállapítható, hogy "egyfajta vis maior helyzet alakult ki, mert a közfoglalkoztatottak iratanyaga hiányos volt, és ez mindez ideig nem tűnt fel senkinek, illetve a bérszámfejtők betegállományba kerültek".Minden esetben – így a fennmaradó 373 fő esetében is – figyelembe kell venni, hogy a bérszámfejtés és a munkabér átvétele időben elkülönül egymástól. Például aki postai úton kapja kézhez munkabérét, átlagosan öt nappal később jut a pénzéhez, mint aki a banki átutalást választja - zárta közleményét.
BM: megkapják pénzüket a közmunkások
Megkapják munkabérüket azok az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóságnál dolgozó közfoglalkoztatottak is, akik még nem vették kézhez járandóságukat - derül ki abból a közleményből, amellyel Samu Attila, a Belügyminisztérium miniszteri főtanácsadója reagált Nyakó István szocialista országgyűlési képviselő hétfői, Miskolcon tartott sajtótájékoztatójára.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.