Tótáné Nagy Éva elmondta: először, nem sokkal dél után Jászalsószentgyörgy térségében száraz fű, avar és gaz lobbant lángra. A 8-10 hektár kiterjedésű tűz itt lakott területet nem veszélyeztetett, ám az erős szél miatt hármas fokozatú, kiemelt riasztást követően a környező városokból öt járművel 23 tűzoltó vonult a helyszínre. A tüzet fél négyre sikerült megfékezniük.Nem sokkal ezután egy újabb nagy kiterjedésű, akác- és nyárfaerdő aljnövényzetében keletkezett tűzről érkezett bejelentés a Jászberény és Nagykáta közötti területről. Ide hat járművel ugyancsak 23 tűzoltó érkezett, akik jelenleg is dolgoznak a mintegy 20 hektáron tomboló, két tanyát is veszélyeztető tűz megfékezésén – tájékoztatott a szóvivő.A Vidékfejlesztési Minisztérium vasárnap közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy az ország erdeiben a csapadékmentes és szeles időjárás miatt fokozott tűzveszély alakult ki. A tárca vezetője ezért általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el az országban. A vasárnap életbe lépett intézkedés átmeneti időre szól. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a tűzoltókat szombaton országszerte mintegy 700 tűzesethez riasztották, amelyek közül több mint 550 a szabadban keletkezett. Nem egy esetben több száz hektárnyi terület égett. A legtöbb tűz Borsod-Abaúj-Zemplén, Pest, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt.
Húsz hektáros avartűz tombol a Jászságban
Nagy területen ég az aljnövényzet a Jászságban, a tűz két tanyát is veszélyeztet – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi szóvivő vasárnap az MTI-vel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.