Némedi Varga Éva elmondta, hogy először egy, okmányai szerint üresen Hollandiába tartó hűtőkamiont ellenőriztek röntgenberendezéssel. A pénzügyőrök a felvételeken eltérő sűrűségű foltokra figyeltek fel a jármű mennyezetén. A tüzetes ellenőrzés során, egy házilag barkácsolt rejtekhelyből kétezer doboz szerb adójeggyel ellátott cigaretta került elő. Néhány órával később egy Szerbiából Németországba tartó, 21 tonna fagyasztott szedret szállító kamion szigorított vizsgálata során találtak összesen 10 ezer doboz különböző márkájú szerb adójegyes cigarettát – közölte az őrnagy.Lebukott az a szerb férfi is, aki házilag átalakított személygépkocsija dupla alvázában próbált meg Magyarországra csempészni 2.678 doboz különböző márkájú szerb adójegyes cigarettát – közölte a sajtóreferens.A pénzügyőrök a három illegális szállítmányt, valamint az átalakított járműveket lefoglalták, a sofőrök ellen adóbevételt jelentős mértékben csökkentő költségvetési csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
14 milliós csempészcigaretta-fogás Röszkénél
Három járműben elrejtve összesen több mint 14.500 doboz csempészett cigarettát találtak a pénzügyőrök Röszkénél, a lefoglalt dohányáru értéke mintegy 14 millió forint - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóság sajtóreferense vasárnap az MTI-vel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.