Az MTI információi szerint Kósa Lajos (Fidesz-KDNP) polgármester két hét haladékot adott a konzorciumnak a számlák kiegyenlítésére, miután a városvezetés szerdán zárt ajtók mögött késő estig tárgyalt a konzorcium képviselőivel. A 7,54 milliárd forintos beruházás kivitelezése 2010 őszén indult, azonban a kivitelező ATK Debrecen konzorcium korábbi vezető tagvállalata, a kifizetésekért felelős Arcadom Zrt. a konzorciumi partnerek és az alvállalkozók irányába jelentős tartozást halmozott fel. A cégnek a debreceni önkormányzat előleg és az első részszámla címén csaknem három milliárd forintot utalt át 2011-ben, az eddig elkészült munkálatok értéke mintegy 2,5 milliárd forint. Az alvállalkozók felé felhalmozott tartozás csaknem 900 millió forint. Az Arcadom Zrt. MTI-hez eljuttatott közleményében leszögezi: ragaszkodnak ahhoz, hogy a beruházás alvállalkozóitól csak határidőre, előírt minőségben és áron elvégzett munkát vegyenek át.A cég felhívja a figyelmet arra, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági környezetben számos bank kivonul a beruházások finanszírozásából, ennek ellenére arra törekednek, hogy rend legyen a teljesítések és kifizetések terén. A közlemény elismeri, hogy a konzorcium tagjai - Arcadom Zrt., Keviép Kft., Tóth TD Kft. - között vita van, de céljuk továbbra is a Debrecen városának tett vállalások teljesítése.A Keviép Kft. és a Tóth TD Kft. hétfőn visszavonta az Arcadom Zrt. pénzügyi vezető jogát a konzorciumban azt követően, hogy a cég képviselői - szerintük jogsértő módon - magukkal vitték az építkezés folytatásához szükséges iratokat.A tartozások miatt több alvállalkozó cég is csődközeli helyzetbe került, a munkálatok leálltak és a vállalkozók jövő héten hétfőn, kedden és szerdán naponta tartanak majd több órás demonstrációt a város különböző pontjain.
Kifizetné a debreceni alvállalkozókat az Arcadom
Az Arcadom Zrt. a debreceni 2-es villamosvonal pályaépítési munkálataiban résztvevő alvállalkozóknak minden olyan munkát kifizet, amelyek az önkormányzat által megkövetelt minőségben és határidőre készültek el és erről elismerő teljesítési igazolást tudnak bemutatni - közölte a cég.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.