A Kormányzó Tanács ülésén Yukija Amano, a NAÜ főigazgatója hangsúlyozta, hogy a fukushimai baleset ellenére az atomenergia terjedése töretlen, és az új beruházások mértékének csökkenése csupán átmeneti jellegű. 2011-ben összesen 65 atomerőmű állt építés alatt, ebből 44 Ázsiában - továbbra is ez a régió a növekedés központja. A NAÜ támogatási projektjei tervezése során 2010-ben kiemelt figyelmet fordított a rákkutatás, 2011-ben pedig a víztisztítás témakörére. A főigazgató tervei szerint idén az éhínség csökkentése kapja a főszerepet. Az Ügynökség által támogatott kutatások korábban már látványos eredményeket hoztak az élelmiszer-termelés területén.Yukija AmanoAP / Ronald ZakMagyarország a nemzetközi színtéren is tevékenyen támogatni kívánja a NAÜ nukleáris biztonság tárgyában tavaly elfogadott akciótervét. A működő atomerőművekben az Európai Unió valamennyi tagállamához hasonlóan Magyarország is elvégezte a "stressz-teszt" néven ismertté vált Célzott Biztonsági Felülvizsgálatot. Kovács Pál államtitkár a Kormányzó Tanács március 5-i ülésén elmondott felszólalásában kitért arra, hogy az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) nemzeti jelentésében megállapította: a Paksi Atomerőmű biztonságos, és semmilyen azonnali intézkedésre nincs szükség. A létesítményben 2008 óta bevezetett biztonságnövelő beavatkozások fontosságára a felülvizsgálatot ellenőrző szakértők is rámutattak. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy Magyarország uniós tagállamként kiemelt figyelmet fordít a nukleáris létesítmények biztonságának folyamatos növelésére.A hazai eredmények lehetővé tették, hogy a Kormányzó Tanács ülésén Magyarország felajánlja a nukleáris biztonság területén szerzett tapasztalatait és rendelkezésre álló eszközeit a nemzetközi szakértők számára. A paksi Karbantartó és Gyakorló Központ például különösen alkalmas gyorsreagálású balesetelhárítási programok és képzések megvalósítására - áll az NFM közleményében.
Nyáron Magyarországra jön a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség főigazgatója
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) főigazgatója, Yukija Amano június végén Magyarországon tárgyal, erről állapodott meg Kovács Pállal, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyért felelős államtitkárával a NAÜ Kormányzó Tanácsának március 5-8. közötti ülésszakán - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.