Szabó Erika a Tolna megyei polgármesterek és jegyzők fórumát megelőző sajtótájékoztatón hozzátette: még az sem dőlt el, milyen legyen a járási hivatalok vezetőinek státusza. "Bízom benne, hogy minél hamarabb megszületnek a döntések" - mondta az államtitkár, utalva arra, hogy a minisztérium egyeztetések miatt nem nyújtotta be a törvényjavaslatot az eredeti határidő lejártáig, február 10-ig.Az MTI kérdésére azt mondta: szakmai álláspontja az, hogy a járási hivatalok vezetői hivatalnokok legyenek, hiszen a végrehajtó hatalom részei lesznek. "Várjuk a döntést, hogy így lesz-e vagy sem" - jegyezte meg Szabó Erika. Kitért arra, hogy a tervezett járásokkal kapcsolatban a tárcához érkezett 750 javaslat többségét elfogadták.Tóth Ferenc megyei kormánymegbízott hozzátette: javaslata szerint Tolnában minden település oda kerül, ahová kérte. Tolna megyében korábban nyolc település jelezte, hogy nem szeretne az új, hatodikként tervezett tolnai járáshoz tartozni, amely így négy településsel, 18 ezres lélekszámmal jöhet létre.
Eldőlt: 170 járás lesz vidéken
Mintegy 170 járás lesz vidéken 2013. január 1-jétől, Budapesten még nem dőlt el a kialakítandó körzetek száma - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán Szekszárdon.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.