A tájékoztatás szerint Csongrád megye területén működő Maros-Sped Kft. 2012. február 16-án jelentette be az OTH-nak, hogy a közfinanszírozott betegszállítói tevékenységét március 1-jétől nem tudja vállalni, és kezdeményezte működési engedélyének visszavonását.A közlemény szerint a hivatal rövid távú megoldásként a területen működő egyéb betegszállító szolgáltatókat jelölte ki a feladat ellátására úgy, hogy ezek a cégek tartalék autóikkal látják el átmenetileg a tevékenységet. A tartalék autók alapvetően akkor használhatók, ha a szolgáltató aktív járművei meghibásodnak. Ez tehát azt jelenti, hogy nem az egyébként is működő autóknak kell a plusz feladatot ellátniuk, hanem az olyanoknak, melyeket általában nem használnak - közölték.A Maros Sped Kft. korábban három gépjárművel végezte a betegszállítást. A kiesés pótlására az OTH négy gépjármű igénybevételéről rendelkezett átmeneti időre. Hasonló helyzet az országban már több megyében volt, a betegszállításban résztvevő szolgáltatók számára a további járművek bevonása nem okozott különösen nagyobb gondot, hiszen a tartalék autókkal végzett szállítási feladatokat az egészségbiztosítási pénztár finanszírozza - olvasható a közleményben.Hangsúlyozták: a lakosság részéről a betegszállítás fennakadásáról sem a kistérségi népegészségügyi intézetekhez, sem az OTH-hoz nem érkezett panasz, bejelentés.A hosszú távú megoldás új szolgáltatók új betegszállító autóinak befogadása a kieső feladat pótlására. Ennek érdekében a Betegszállítói Szakértői Bizottság szerdán tartja ülését, melyen áttekinti a beérkező pályázatokat – áll a közleményben.
Bedőlt mentős cég: megoldották a betegszállítást Csongrád megyében
Nincs veszélyben a betegszállítás Csongrád megyében, amiatt hogy március 1-jével az egyik helyi cég befejezte közfinanszírozott betegszállítói tevékenységét; az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) átmenetileg más szolgáltatók tartalék autóit jelölte ki a feladat elvégzésére – tájékoztatott az OTH és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár közös közleményében kedden.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.