A villamosprojekt pályaépítését 2010 elején nyerte el az ATK Debrecen Konzorcium, amelynek vezető tagvállalata az Arcadom Építőipari Zrt., másik két tagja pedig a Tóth-TD Kft. és a Keviép Kft. A projekt pénzügyi vezetését az Arcadom Zrt. végzi, így az önkormányzattól hozzá érkeznek meg a kiszámlázott összegek, és az ő kötelességük kifizetni a további konzorciumi cégeket, amelyek az alvállalkozókkal szerződtek. Korábban több alvállalkozó is leállt a munkálatokkal, mert nem kapták meg pénzüket az elvégzett munkák után.Miklóssy Ferenc szerint az Arcadom munkatársai által elvitt iratok - jóváhagyott kiviteli tervek, műszaki levelezések, hatósági engedélyek, szerződések, elszámolások - hiánya ellehetetlenítheti a munkavégzést. Közölte: felszólították az Arcadom Zrt.-t, hogy azonnal szállítsa vissza a dokumentumokat, ellenkező esetben feljelentést tesznek. Miklóssy Ferenc jelezte: az Arcadom jogsértő lépéséről tájékoztatták Kósa Lajos (Fidesz-KDNP) polgármestert is.A Keviép és a Tóth TD Kft. egyúttal visszavonta az Arcadom konzorciumi vezető jogát, vagyis a jövőben nem köthetnek szerződéseket, nem nyújthatnak be számlákat, és semmilyen pénzügyi tevékenységet nem végezhetnek a konzorcium nevében - mondta.Kisiklott debreceni villamosMTI / Czeglédi ZsoltAz ügyvezető igazgató felhívta a figyelmet arra, hogy lépésükkel "helyzetbe hozták" az önkormányzatot a projekttel kapcsolatos tárgyalásokban, hiszen a közelmúltban a konzorcium nevében benyújtott bruttó 1,1 milliárdos részszámlát így az önkormányzatnak nem kell átutalnia az eddigi pénzügyi vezető Arcadomnak.Ebből a részszámlából mintegy 650-680 millió forint lehet az az összeg, amelyből a már elvégzett munkákat ki lehet fizetni - ismertette, hozzátéve, hogy az alvállalkozókkal szembeni tartozás már csaknem 900 millió forint. A követelések között vannak olyan számlák is, amelyek már több mint 180 napja lejártak."A konzorcium pénzügyi vezetését végző Arcadom Zrt. a város által hozzá utalt pénzekből saját hasznára intézkedett" - fogalmazott az MTI-nek Miklóssy Ferenc, megjegyezve, hogy eddig mintegy 2,5 milliárd forintnyi munka valósult meg.Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP), Debrecen gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere korábban az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy a villamosvonal pályaépítési munkálatai jelentős késésben vannak, és az önkormányzat jelenleg nem látja biztosítottnak az építkezés május végi határidőre történő befejezését. Hozzátette: reményeik szerint sikerül tárgyalásos úton rendezni a helyzetet, és folyamatosan elemzik a kivitelezési szerződés felbontásának esetleges következményeit és hatásait, valamint a bankgarancia lehívásának lehetőségeit is.Az Arcadom Zrt. vezette konzorcium 2010 elején nyerte el a munkát. Az akkori közlés szerint a 2-es villamos nyolc kilométeres vonala a kapcsolódó létesítményekkel 7,54 milliárd forintból épülhet meg. A jelenleg álló pályaépítési munkálatok 2010 őszén kezdődtek, a befejezési határidő 2012. május 31.
Jogsértések nehezítik a debreceni villamosépítkezést
A debreceni 2-es villamosvonal pályaépítését végző háromtagú konzorcium vezető tagvállalata, az Arcadom Zrt. munkatársai március 2-án jogsértő módon magukkal vitték a projekthez tartozó iratokat - mondta el Miklóssy Ferenc, a konzorciumi tag Keviép Kft. ügyvezető igazgatója hétfőn. Hozzátette: ezért visszavonták a cég vezetői jogát.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.