A portál a hírhez mellékelt képen az 1944-ben a Baross Gábor utcai házból Auschwitzba elhurcolt több ezer kaposvári és somogyi áldozat emlékére állíttatott emléktáblát és az arra ragasztott fotót is bemutatja.sonline.huRóna László, a kaposvári zsidó hitközség elnöke a történtek kapcsán az MTI-nek kedd délelőtt elmondta: feljelentést tettek a rendőrségen, jelenleg is tart a helyszínelés.Úgy fogalmazott: halottak emlékének meggyalázása - vallási, faji hovatartozástól függetlenül - felháborító tett. Hozzátette, aki ezt elkövette, annak bizonyára fogalma sincs arról, hogy annak idején Kaposvár akkori lakosságának csaknem a 10 százalékát, 29 kivételtől eltekintve 3500 zsidót deportáltak.Az emléktáblát a kaposvári zsidó hitközség állíttatta 2004-ben, a holokauszt 60. évfordulójára, Kaposvár és Somogy Megye Közgyűlésének, valamint a Nemzeti Kulturális Alapnak a támogatásával.
Fotó: Hitler-képet ragasztottak a kaposvári holokauszt-emléktáblára
Egy Hitlerről készült fotót ragasztottak ismeretlenek Kaposváron egy ház falán lévő holokauszt-emléktáblára; a képen az egykori náci vezető a jellegzetes karlendítéssel látható - közölte a Sonline.hu internetes újság kedden, több olvasója értesítése alapján.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.