Egyházként működhet a Magyarországi Metodista Egyház, a Magyar Pünkösdi Egyház, a Szent Margit Anglikán/Episzkopális Egyház, az Erdélyi Gyülekezet, a Hetednapi Adventista Egyház, a Magyarországi Kopt Ortodox Egyház, a Krisztusban Hívő Nazarénus Gyülekezetek, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége, az Üdvhadsereg Szabadegyház - Magyarország, az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza, a Magyarországi Jehova Tanúi Egyház, a két muzulmán felekezet, a Magyar Iszlám Közösség és a Magyarországi Muszlimok Egyháza kezdeményezésére létrejött Magyarországi Iszlám Tanács, továbbá öt buddhista vallási közösség.A parlament egy szavazással döntött arról is, hogy 66 vallási közösség elismerését elutasítja. Köztük van például a Budapesti Autonóm Gyülekezet, a Hindu Vaisnava Egyház, a Magyar Reform Zsidó Hitközségek Szövetsége, a Magyar Taoista Egyház, a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség, a Magyarországi Bahá'i Közösség és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség. Az elutasított vallási közösségek egy éven belül nem indíthatnak az elismerésükre irányuló népi kezdeményezést.A két előterjesztést a kormánypárti képviselők támogatták, az ellenzéki frakciókhoz tartozók nem vettek részt a szavazásban.Az Országgyűlés vallásügyi bizottságának kereszténydemokrata elnöke szerint népességarányosan nagyobb mértékben biztosították az egyházi státuszt Magyarországon, mint Európa más államaiban. Lukács Tamás hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a vallásszabadságot teljes mértékig biztosítják. Hozzátette: nem egészen érti a mostani voksolást, egy ilyen kérdésben nem szavazni azt jelenti, hogy még akkor sem támogatták az egyházi státusz megadását, amikor a feltételek fennálltak.
Újabb 18 egyházat ismert el a parlament, a krisnások is köztük vannak
Kibővítette az elismert egyházak körét a parlament hétfőn: a decemberi 14 után újabb 18 vallási közösségnek szavaztak meg egyházi jogállást a kormánypárti képviselők. A Ház döntött 66 vallási közösség kérelmének elutasításáról is, így azok március 1-jével elveszítik egyházi státuszukat és egyesületként működhetnek.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.