Józsa István, a szocialista párt parlamenti frakcióvezető-helyettese, hétfőn az Országgyűlés épületében tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló, Lázár János fideszes frakcióvezető és több képviselőtársa által jegyzett előterjesztés már február 16-án megérkezett az Európai Bizottsághoz, vagyis három nappal azt megelőzően, hogy Lázár János benyújtotta volna a törvényjavaslat végleges szövegét kialakító zárószavazás előtti indítványát, amelyet csak február 20-án fogadott el a parlament. Kiemelte: a parlamentarizmus megcsúfolásának tartják, hogy a kormány olyan törvényjavaslatot küldött el az Európai Bizottságnak, amelynek szövegét az országgyűlési képviselők sem ismerték.Az ellenzéki képviselő közölte, írásbeli kérdéssel fordult Matolcsy György nemzetgazdasági és Martonyi János külügyminiszterhez annak tisztázására, hogy a kormány milyen kapcsolatban áll Sánta Jánossal, aki a törvényjavaslat végleges szövegét idő előtt Brüsszelbe küldte. Józsa István arra is választ vár, hogy Sánta János a sajtóban megjelenteknek megfelelően valóban igazgatósági tagja-e a Hódmezővásárhelyen fióktelepet üzemeltető Continental Dohányipari Zrt.-nek, illetve disztribúciós feladatait ellátó Tabán Trafik Zrt.-nek.Józsa István kifogásolta továbbá, hogy Lázár János és frakciótársai az érintett érdekszerveztek és a civilek megkérdezése nélkül alkották meg a javaslatot, amely a szocialisták szerint címével ellentétben egyáltalán nem alkalmas a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítására, csak a "dohánypiac erőszakos újraosztására".A kormánypárti képviselők által benyújtott javaslat zárószavazása korábban kétszer is szerepelt az Országgyűlés napirendjén, ám a kormánytöbbség még az előterjesztés elfogadása előtt úgy döntött, csak az Európai Bizottság véleményének kikérése után dönt az indítványról. A parlament az előző héten Lázár János zárószavazás előtti módosító javaslatával alakította ki az előterjesztés végleges szövegét, amely alapján az állam továbbra is monopóliumot szerezne a dohány-kiskereskedelem felett, így dohánytermékeket a jövőben csak korlátozott számban kiadható koncessziós szerződés alapján működő kereskedők árulhatnának.
MSZP: hogy jutott az EB a parlament előtt a trafiktörvényhez?
Az MSZP arra kéri a kormányt, tisztázza magát a "dohánybotrányból", vagyis ismertesse, miként kaphatta meg az Európai Bizottság hamarabb a dohánykereskedelem átalakításáról szóló fideszes törvényjavaslat végleges változatát, mint ahogy azt az Országgyűlés egyáltalán megismerhette volna.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.